Miskolc környezetében is befagytak a tavak, az egybefüggő havas jégpáncél a Hámori tavon felejthetetlen látvány, és könnyen csábíthat egy kis csúszkálásra is. A legtöbb természetes állóvíz esetében, ha megfelelő vastagságban befagynak, az érvényes szabályok megengedik a csúszkálást, de vannak kivételek, ilyen a Hámori tó is, ahol jégvastagságtól függetlenül minden esetben tilos a rálépés. Aki figyelmen kívül hagyja a tiltást, nem csak az életét kockáztathatja, de akár szabálysértési bírságot is kiszabhatnak rá, sőt, súlyosabb esetben feljelentés is születhet.
Minderről Janasóczki Attila rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr Főkapitányság szóvivője beszélt, aki szerint úgy tűnik sokakat meglepett, hogy télen hó is lehet, pedig erre nem árt számítani. A rendőrség minden tél kezdete előtt, már az ősz végén fel szokta hívni a figyelmet, hogy a téli időjárásra készüljenek fel a közlekedők.
- Minden lehetséges fórumon elmondjuk, hogy a téli közlekedésre fel kell készülni. Igaz, hogy Magyarországon jelen pillanatban nem kötelező a téligumi, de én azt gondolom, hogy ma már józan paraszti ésszel is belátható, hogy a téligumi használata akár életeket is menthet. Ahogyan minden évszakban, de a téli időszakban különösen, amikor rövidebbek a nappalok és rosszabbak a látási viszonyok, legalább ilyen fontos rendszeresen ellenőrizni a világítóberendezéseket. Hiszen kell, hogy lássunk és kell, hogy látszódjunk. Úgy tűnik, hogy az sem egyértelmű minden gépjárművezetőnek, hogy a vastagon behavazott járművet le kell tisztítani a forgalomba lépés előtt. Különös tekintettel az ablakokra. Kollégáink már több alkalommal találkoztak Miskolcon is olyan autókkal, amelyek szinte hógolyót formáztak. Több fotót is közreadtunk már ilyenről a közösségi médiában. Egyes közlekedők úgy akartak részt venni a forgalomban, hogy mindössze egy tenyérnyi helyet kapartak le a szélvédőn, és így nem láttak ki sem oldalra, sem hátrafelé. Ez rendkívül balesetveszélyes – ismertette a szóvivő.
Felhívta a figyelmet a követési távolságra és a jelentősen megnövekedett fékútra is, amelyből az utóbbi napokban a legtöbb baleset és rendőri intézkedés származott. A száraz úton megszokott követési távolság nem elég most. Tartsunk legalább dupla vagy akár tripla távolságot, hogy a havas, jeges úton is meg tudjunk időben állni. Sosem tudhatjuk, milyen forgalmi helyzet adódik – tanácsolta.
- Számos koccanásos balesetet észleltek kollégáim az elmúlt héten. Szerencsére ezek döntően anyagi káros balesetek, csak néhány esetben jártak kisebb személyi sérülésekkel. Érzékeljük, hogy óvatosabban közlekednek a járművezetők és a gyalogosok is, de az anyagi káros balesetek száma az egyértelműen nőtt – avatott be Janasóczki Attila.
A csúszkálásra csábító befagyott vízfelületekkel kapcsolatban elmondta, tóra menni mindig veszélyes, mint ahogy a közlekedés is veszélyes. Nyáron a mély víz veszélyes, télen pedig a jég, amely könnyen beszakadhat. A szakemberek még most sem ajánlják a jégre menést a vármegyében, ehhez nem elég vastag a jégpáncélzat. Az általános vélekedés szerint, egy 10-14 centiméter vastagság az ajánlott minimum – konkrét helytől függően, mert mélyebb vagy mozgásban lévő vizeknél ennél jóval több -, ahhoz, hogy biztonságosan használható legyen.
- És ez sem mindenhol elegendő. Ugyanakkor például folyóvízre, tehát ahol mozgó víz van, illetve a folyók mellékágaira, minden esetben szigorúan tilos rálépni, még akkor is, hogyha a jég vastagsága megfelelőnek tűnne. A folyók, patakok vize állandóan mozog, csak a felszínnél fagynak be, a víz alulról olvaszthatja, vékonyíthatja jeget. Ezért hiába látjuk, hogy egyik helyen biztonságosan vastag a jég, mert előfordulhat, hogy két lépéssel távolabb sokkal vékonyabb. Ha rámegyünk, nem tudhatjuk, hogy hová lépünk, esetleg a hó alatt milyen vastagságú a jég, így nagyon könnyen beszakadhatunk, ami tragédiába torkolhat - figyelmeztetett.
Az alezredes szerint kifejezetten nem ajánlott még most ebben az időszakban jégre menni, ott sem, ahol nincsen kifejezett tilalom. Mint például a már említett Hámori tavon, folyóvizeken, kikötőknél, vízbázisoknál. A tilalmat szinte minden esetben jól látható helyeken elhelyezett táblákkal is jelzik.
Életmentő tanácsként ajánlja, hogy még ott se menjen senki jégre, ahol egyébként szabad, akkor, ha egyedül van. Ha beleszakad, nincs segítség, nincs aki ki tudja esetleg húzni, vagy legalább szakértő segítséget – mindenekelőtt a katasztrófavédelmet - hívni.
Aki tiltott helyen megy rá a jégre, akár gyalogosan, akár járművel, szabálysértést követ el. Ilyenkor a rendőr, a halászati őr, vagy a katasztrófavédelem erre felhatalmazott munkatársa szabálysértési bírságot is kiszabhat. A gyakorlatban előbb a helyszínen figyelmeztetik a delikvenst, és nem azonnal bírságolnak. Kivéve, ha az eset olyan súlyú, hogy ezt indokolja. Nagyobb fokú szabálysértésnél feljelentést is tehetnek. A helyszíni bírság mértéke 6500 forinttól 65 ezer forintig terjedhet, ha feljelentés is születik, akkor akár 200 ezer forintig is terjedhet a bírság összege.