Ugrás a tartalomra

Elhunyt Rigó Jenő jezsuita atya

Létrehozva
A miskolci Isteni Ige templom egykori plébánosa hónapokig tartó, súlyos betegség után, hatvankét évesen tért meg teremtőjéhez.
Kép
rigojeno_jezsuita.jpg
Rigó Jenő jezsuita. Fotó: jezsuita.hu

Rigó Jenő 1963-ban született Mosonmagyaróváron. Állami gondozásban nőtt fel, ateista nevelést kapott. Katonatiszt lett, éppúgy, mint Loyolai Szent Ignác. Felnőttként tért meg a rendszerváltás idején, és erősödött benne a szerzetesi hivatás.

Amikor 1995-ben belépett a jezsuita rendbe, még nem tudta, hogy pap vagy szerzetes testvér szeretne lenni. A noviciátus alatt végül elkezdte filozófiai tanulmányait. Magisztériuma idején két évig a novíciusmester segítője volt, majd Londonban folytatta tanulmányait, ahol teológiát tanult. Itt szentelték diakónussá 2005-ben, egy évre rá pedig pappá a budapesti Jézus Szíve-templomban.

Vezette a miskolci jezsuita gimnázium kollégiumát, majd a szegedi Szent József-templom és a Kaszap István Kollégium igazgatója volt. 2013-tól a torontói Szent Erzsébet templom, majd 2017-től a miskolci Isteni Ige-templom plébánosaként működött, közben 2019-től a miskolci Pongrácz Szent István rendház vice-superiori feladatait is ellátta.

2023 óta a magyar rendtartomány ökonómusaként dolgozott. Egy évig még Miskolcról végezte ezt a munkát, majd Budapestről, ahol a Fáber Szent Péter rendház minisztere és a provincia idős rendtagokért felelős delegátusa is volt.

Néhány héttel hatvankettedik születésnapja után hirtelen lett rosszul, életmentő műtéten esett át, de már nem tudott felépülni.

Kép
rigojeno_jezsuita2.jpg
Rigó Jenő megáldja Kajtor Domonkos SJ-t annak pappá szentelésén. Fotó: Pásztor Péter

Hivatástörténetéről így beszélt egy interjúban:

„Amikor megtértem, akkor az a nagylelkűség, amely megérintett a Jóisten részéről, ott volt bennem. Szerettem volna felajánlani az életemet, valami jót tenni, de még nem tudtam, hogy hogyan. A körülmények úgy alakultak, hogy megismertem a jezsuitákat közelebbről, és megtapasztaltam, hogy ők is esendő emberek, ők se tökéletesek, de mégis törekszenek a tökéletességre. Ott van bennük valami, ami nem elégszik meg a középszerűséggel és törekszik valami jóra. Amikor ezt megtapasztaltam, akkor kinyílt az út előttem és akkor határoztam el, hogy belépek a Jézus Társaságába.” - írja a jezsuita.hu

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.