Ugrás a tartalomra

Az alapszakasz utolsó hazai meccsét vívják

Létrehozva
A nézők vasárnap 18 órától a népkerti jégcsarnokban szurkolhatnak a DVTK Jegesmedvék csapatának.
Kép
A diósgyőriek vasárnap 18 órától játsszák utolsó hazai, alapszakaszbeli összecsapásukat. Fotó: magánarchívum
A diósgyőriek vasárnap 18 órától játsszák utolsó hazai, alapszakaszbeli összecsapásukat. Fotó: magánarchívum

A Macik ellenfele az Erste Liga 30. fordulója keretében a Budapest Jégkorong Akadémia Hoki Club gárdája lesz. A piros-fehérek pénteken este az Újpesti TE együttesének vendégei voltak és a hosszabbításban 5-4-es vereséget szenvedtek.

Vezetőedzőjük, Láda Balázs így nyilatkozott:

– Jól kezdtük a mérkőzést, az első cserében volt gólhelyzetünk, ugyanakkor a következő cserében gólt kaptunk. Az elején nem használtuk ki az öt a hármat és szokták mondani, hogy aki nem él a kettős emberelőnnyel, az nem érdemel győzelmet. Nem tudom azt mondani, hogy nem érdemeltük volna meg, mert sokat dolgoztunk a sikerért, de az Újpest volt annyira hatékony, hogy kihasználja hibáinkat, úgyhogy gratulálunk nekik. Nekünk meg kell érteni, hogy előnyben játszani kiváltság és élni kell vele, az utóbbi két meccsen nem találtunk be öt a négy ellen és dolgoznunk kell, mert ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak senki ellen. Közönségszórakoztató mérkőzés volt, az biztos, hogy senki sem unatkozott. Még egy dolgot kell megtanulnunk: lőtt gól után általában van egy rossz cserénk, van, amikor túléljük, van, amikor nem. Ezúttal nem sikerült, pedig az egyensúlyt meg kell találni, hogy miként kell játszani egy lőtt gól után, amikor vezetünk. Nem rossz az egy pont, de lehetett volna másképp is.

Az Erste Liga állása
1. Corona Brasov 28 21 1 1 5 126–80 66
2. Gyergyói HK 29 20 1 – 8 124–69 62
3. Újpest TE 29 16 3 – 10 109–83 54
4. Debreceni EAC 28 12 3 6 7 107–79 48
5. DVTK Jegesmedvék 29 11 3 3 12 87–83 42
6. Budapest JAHC 28 7 5 4 12 89-94 35
7. SC Csíkszereda 29 10 1 2 16 82–98 34
8. FEHA 19 28 8 1 3 16 76–115 29
9. Dunaújvárosi A. 28 3 2 1 22 69–168 14

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.