Ugrás a tartalomra

Elment a tiszteletben álló pedagógus

Létrehozva
A nevelés-oktatás kiváló szakértője volt, generációk tanultak tőle.
Kép
dr. Sándor Barnáné

Sokan ismerték és szerették a 93. évében 2025. december 16- án elhunyt dr. Sándor Barnánét. Tanító, szakfelügyelő, szaktanácsadó, a nevelés-oktatás kiváló szakértője volt Miskolcon, a vármegyében, de nevét országosan is ismerték, idézte föl Könözsy Lászlóné pedagógus.

Fáradhatatlanul, nagy hozzáértéssel végezte hivatását. Óriási szeretet, tisztelet vette körül, mert gyakorlati és elméleti tudásával szerzett tekintélyt. Számtalan továbbképzésen hallhattak tőle hasznos útmutatót munkájukhoz a tanítók. Érdeklődő, odafigyelő, tiszteletteljes személyisége, hozzáértése, szakértelme a hatáskörébe tartozó pedagógusokra nagy hatással volt.

Dr. Sándor Barnáné folyamatosan képezte magát, példát mutatva ezzel a pedagógusoknak. Minden adandó alkalommal hangsúlyozta, hogy az önképzésnek kiemelt jelentősége van, hiszen csak naprakészen lehet a gyermekek elé állni. Az utolsó pillanatig nem vesztette el érdeklődését, a hivatásán túl a világ dolgai iránt is nyitott és egyben rendkívül tájékozott volt. A közösségért is szívesen végzett munkát.

Teljes élet

A miskolci pedagógusok körében is magas pozíciót töltött be, ezt a feladatát is kiemelkedően, magas szinten végezte. Életének utolsó pillanatáig szellemileg friss maradt, teljes élet adatott meg számára. Szeretett élni, mert szerette a hivatását, abban sok öröme, sikere volt, és harmonikus, szerető család vette körül.

Méltán volt büszke fiaira, Tamásra és Zsoltra, továbbá sokat emlegetett unokáira, de minden szeretett családtagjára.

2025. december 23- án szűk családi körben helyezték végső nyugalomra szeretett férje mellé, akivel sok boldog évet élhettek meg együtt. Fájó szívvel búcsúznak tőle mindazok, akik szerették és tisztelték.

– Nekem megadatott, hogy közvetlen munkatársi kapcsolatban lehessünk, életem szép, meghatározó időszaka volt, amikor együtt dolgozhattam vele. Kiváló humora volt, életigenlése figyelemre méltó, sokat lehetett tanulni tőle, emberi tulajdonságai felejthetetlenek – fogalmazott Könözsy Lászlóné.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.