Ugrás a tartalomra

Adományokat is magukkal visznek

Létrehozva
Két nap múlva megkezdődik a nagy érdeklődéssel várt Bamako Rali.
Kép
Halmiék útra készen a Bamako Rali előtt. Fotó: magánarchívum
Halmi Istvánék adományokat is visznek magukkal Afrikába. Fotó: magánarchívum

A miskolci Halmi István két esztendővel ezelőtt már indult az embert próbáló eseményen.
– A Bamako számunkra jóval több, mint egy verseny – mondta Halmi István, a HunGarian Caravan csapat tagja. – Nekünk ez küldetés, lehetőséget ad arra, hogy magunkkal vigyük azt a segítséget, amely az esemény országaiban valódi esélyt jelent és ad a jövőre nézve. A csomagtartónk és az utasterünk tele lesz adományokkal: ruhákkal, iskolai eszközökkel, sportfelszerelésekkel, játékokkal, laptopokkal, telefonokkal. Olyan dolgokkal, amelyek az afrikai államokban nem a luxust, hanem a reményt jelenítik meg a rászoruló gyerekeknek. Ugyanis meggyőződésünk, hogy ha segítünk a kicsiknek abban, hogy saját hazájukban tanulhassanak és boldogulhassanak, akkor otthon maradnak. Ezzel pedig mindannyian nyerünk.

Emlékeztető:
Az idei, hivatalos nevén Bamako Rally január 23-án startol Budapestről és ismét Nyugat-Afrikába, ezúttal Freetownba, Sierra Leone fővárosába tart a hagyományos útvonalon. Az Európa utáni országok: Marokkó, Mauritánia, Szenegál, Guinea, Sierra Leone. A táv 9173 kilométer.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.