Ugrás a tartalomra

Hetedszer sütnek puszta szívjóságból Dédike Angyalai

Létrehozva
Kétmillió forint összegyűjtését tűzte ki célul a szirmai cukrászda.
Kép
dedike_fank_sutes_260120ml-7.jpg (467.32 KB)
Fotók: Mocsári László

Ahogy korábban beszámoltunk róla, idén is jótékonysági fánksütésre készül a Dédike Angyalcsapat. A kezdeményezés január 31-én, szombaton várja az adományozókat a Dédike Finomságai cukrászdában, Szirmán, a Magyar László utca 2/a alatt. Az idei gyűjtés kedvezményezettje a Miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Onkológiai Osztálya.

A Miskolc Televízió a hét elején kereste fel a karitatív akciókra szakosodott szirmai alakulatot, amikor is a konyhában folyamatosan készültek a sütemények – hamarosan pedig a fánkok is sülnek majd. A Dédike Angyalcsapat számára ez már a hetedik karitatív akció, azonban idén rendhagyó módon nem egyetlen beteg gyermek gyógyulását, hanem egy teljes osztály mindennapjainak megkönnyítését tűzték ki célul. A tervezett adományösszeg kétmillió forint.

Kép
dedike_fank_sutes_260120ml-5.jpg (422.13 KB)

– A gyermekünk sajnos ebben az évben bekerült erre az osztályra, és olyan profi ellátást kapott, egy olyan orvostól, hogy úgy éreztük, most mi is szeretnénk segíteni – fogalmazott Sinka Szilárd, a Dédike Angyalcsapat vezetője. Hozzátette: bár az osztály körülményei nem rosszak, van lehetőség a fejlesztésre, amellyel a gyerekek és a szülők számára komfortosabbá tehető az ott töltött idő.

A befolyt összegből elsősorban a szülői vizesblokk és a szülői konyha felújítását, fejlesztését szeretnék támogatni, emellett korszerűbb internet- és televízió-hálózat kialakítását is tervezik az osztályon. A kezdeményezés azoknak a családoknak nyújtana segítséget, akik hosszú heteket, akár hónapokat töltenek a kórház falai között.

Kép
dedike_fank_sutes_260120ml-2.jpg (448.1 KB)

– Nagyon bízom benne, hogy függetlenül attól, milyen idő lesz, az emberekben megmozdul a segítségnyújtási szándék, és minél többen jönnek el fánkot vásárolni – mondta Sinka Szilárd a Miskolc Televíziónak, felidézve: az elmúlt öt évben minden alkalom sikerrel zárult a jótékonysági sütések alkalmából.

Az adományozókat jövő szombaton egész nap várják a szirmai üzletben, ahol a fánkvásárlás mellett különböző meglepetésekkel is készül a Dédike Angyalcsapat. Mint korábban is hangsúlyozták: egy fánk ára az adományozóknak apróság, a beteg gyerekeknek és családjaiknak azonban hatalmas segítség lehet.

Kép
dedike_fank_sutes_260120ml-6.jpg (346.29 KB)

A cukrászda adománygyűjtéseiről korábban ITT és ITT is írtunk.
 

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.