Ugrás a tartalomra

Bemutatkozott a Jobbik miskolci országgyűlési képviselőjelöltje

Létrehozva
Csütörtök délelőtt Adorján Béla, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke mutatta be Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 1-es számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselőjelöltjét, Kerekes Editet.
Kép
e: jobbik_sajtotajekoztato_20260122-ot_02.jpg
Fotók: Osztie Tibor

A sajtóeseményen Adorján Béla azt mondta, a Jobbik olyan jelölteket állít az országban, akik szakmai hitelességgel, valódi tapasztalattal és érdekképviseleti elkötelezettséggel rendelkeznek. Céljuk ugyanis az egészségügyi rendszer hibáinak kijavítása. Kiemelte: büszkék arra, hogy Miskolcon egy megkérdőjelezhetetlen szakember képviselheti majd reményeik szerint a térséget az Országgyűlésben tavasztól.
 
Kerekes Edit ápoló, háromgyerekes édesanya, aki a vármegye több egészségügyi intézményében is dolgozott már. Megfogalmazása szerint számára az ápolás nem munka, hanem hivatás. Fontosnak tartja az egymás iránti felelősséget, és hisz abban, hogy egy közösség akkor működik jól, ha tagjai számíthatnak egymásra.

Kép
e: jobbik_sajtotajekoztato_20260122-ot_13.jpg

Bemutatkozásában úgy fogalmazott: kisgyermekes családanyaként jól ismeri azokat a kihívásokat, amelyekkel a magyar és miskolci családok a mindennapokban szembesülnek. Az egészségügyi rendszer hibáinak kijavításáért olyan szakmai döntésekért kíván dolgozni, amelyek középpontjában a családok és az emberek biztonsága áll. 

Megválasztása esetére vállalta, hogy mindent megtesz azért, hogy az egészségügy önálló minisztériummal rendelkezzen; biztosított legyen a szektorban a megfelelő humánerőforrás; létrejöjjön egy kiszámítható, megbecsülést nyújtó életpályamodell az egészségügyi dolgozók számára.

Kép
jobbik_sajtotajekoztato_20260122-ot_04.jpg

Helyi ügyekben is konkrét elképzeléseket fogalmazott meg Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 1-es számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje: az Avason a panelprogram újraindítását sürgeti, amely „valódi rezsicsökkentést eredményezhet”; a fogyatékkal élő gyermekek ellátásában 2–7 éves korig intézményi megoldásokat tart szükségesnek.
 

Ez is érdekelhet

Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.