Ugrás a tartalomra

Füstköd-riadó Miskolcon: a lakosság együttműködését kérik

Létrehozva
A levegőminőség romlása miatt Miskolcon életbe lépett a füstköd-riadó tájékoztatási fokozata. A városvezetés a lakosság fokozott együttműködését kéri a szmoghelyzet mérséklése érdekében.

Miklós András, Miskolc megyei jogú város szóvivője elmondta: a döntés a mért adatok alapján vált szükségessé.

– A város polgármestere a mai nappal elrendelte a füstköd-, azaz szmogriadót. Arra kérjük a lakosságot, hogy a levegőben szálló por koncentrációja miatt fokozott figyelemmel járjanak el – fogalmazott.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a kedvezőtlen levegőminőség nemcsak Miskolcot érinti, országos jelenségről van szó, ugyanakkor a városban is jelentős a terhelés.

– Szeretnénk kérni a lakosságot, hogy a szmoghelyzet mérséklése érdekében lehetőségeikhez mérten tartsák be az ajánlásokat – tette hozzá.

A város elsősorban a közlekedés és a fűtés területén kér tudatosabb magatartást.

– Amennyiben lehetséges, a lakosság részesítse előnyben a közösségi közlekedést, és csökkentse a személygépkocsival, különösen a dízelüzemű járművekkel történő közlekedést. Emellett arra is kérjük az érintetteket, hogy mérsékeljék a szilárd tüzelésű berendezések használatát – mondta Miklós András.

A tájékoztatási fokozat célja a megelőzés és a figyelemfelhívás. A szakemberek szerint a levegőminőség javulása rövid távon nem várható, ezért különösen fontos az egyéni felelősségvállalás, elsősorban a gyermekek, az idősek és a légúti megbetegedéssel élők védelme érdekében.

A városvezetés kéri, hogy a lakosság kísérje figyelemmel a hivatalos tájékoztatásokat, és lehetőség szerint járuljon hozzá a levegőszennyezés csökkentéséhez a következő napokban is.

Címkék

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.