Ugrás a tartalomra

Ború, szitálás – de maradunk fagypont felett

Létrehozva
Maximum vasárnap éjjel fordulhatunk minimális mínuszba.

Általában erősen felhős, borult idő várható. A látási viszonyok nagyrészt javulnak, de a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten maradhatnak tartósabban párás, ködös területek. Mindeközben délnyugat felől ismét egyre többfelé várható eső, záporeső - estig jellemzően még csak hazánk nyugati felén, kétharmadán. Többfelé megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon a délkeleti, keleti, a Dél-Alföldön a déli szél erősödik meg, utóbbi tájakon viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 9 fok között alakul, de helyenként a nyugati határszélen alacsonyabb, míg a szelesebb délkeleten magasabb értéket is mérhetünk. Késő estére -1 és +8 közé csökken a hőmérséklet - írja a met.hu.
 

A város levegőjének minősége a pm.monitoring.hu adatai alapján szinte mindenütt erősen, sőt néhol extrémen szennyezettnek mondható.
 

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.