Ugrás a tartalomra

Paprikás krumplival vendégelték meg a szegényeket a „Kakas templomnál”

Létrehozva
Százötven adag helyben főtt meleg étellel, friss kenyérrel és édességgel kedveskedtek a környék rászorulóinak a református szeretetszolgálat és a belvárosi református gyülekezet szolgálói.
Kép
mrsz_etelosztas_20260129_da-2-web.jpg
A Magyar Református Szeretetszolgálat a Kossuth utcai református gyülekezettel közösen tartja meg minden évben az ételosztását. Fotó: Detzky Anna

A Felebarát program keretében valósult meg idén is a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) hagyományos ételosztása január 29-én, csütörtökön, egy órától, amelyet minden évben a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközséggel együttműködésben szerveznek meg. A Kossuth utcai református templom tagjai a Nőszövetségből és a Férfikörből és az MRSZ-nek tagjai már reggel óta, frissen főzték a paprikás krumplit. 

Kép
MRSZ ételosztása. Fotó: Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség Facebook
Már fél nyolckor elkezdték a krumplipucolást. Fotó: Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség Facebook

- Százötven adag meleg ételt készítettünk elő. Az összes hajléktalanszállót, családsegítőt kiértesítettük, hogy ebben az időpontban tartjuk az ételosztást. Már fél nyolc óra elkezdtük az előkészületeket és a krumplipucolást a belvárosi református gyülekezet tagjaival közösen. A helyben főzött paprikás krumplihoz friss kenyeret is hoztunk. Egy közeli pék az általunk adott lisztből önkéntesen sütött nekünk friss kenyereket – számolt be Bakos Zsuzsanna, az MRSZ szakmai vezetője. 

Kép
MRSZ ételosztása. Fotó: Osztie Tibor
Bakos Zsuzsanna, az MRSZ szakmai vezetője (jobbra) koordinálja a Felebarát programot. Fotó: Osztie Tibor

Elmondta, az MRSZ Felebarát programját minden télen, januártól márciusig meghirdeti az egész országban és a nagy hidegben meleg étellel, teával, édességgel, tűzifával segítik a nehéz anyagi helyzetben lévő családokat és időseket, a lakhatási krízissel küzdőket, valamint a hajléktalanokat. Februárban terveznek egy további főzést és ételosztást a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonnal közösen, amit élelmiszerosztással is egybekötnek. 

Kép
MRSZ ételosztása. Fotó: Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség Facebook
A rászorulók hálásan fogadták a meleg ételt. Fotó: Detzky Anna

- Mivel hajléktalan vagyok és a Napfényt Az Életnek Alapítványnál lakom és dolgozom a Miskolci Városgazdánál. Szoktunk ott is főzni és megosztották velem a mai ételosztás hírét. Örülök neki és nagyon jól esik, hogy segítik a szegényeket és odafigyelnek ránk – osztotta meg Nagy István

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartottak a Tetemváron. Fotó: Juhász Ákos
A közbiztonság javítását célzó programok indultak a Tetemváron
Miskolc
Elindult az „Együtt a Tetemvár-Bábonyibérc városrészekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.