Ugrás a tartalomra

A szerelőtől a csillagokig

Létrehozva
Bamako Rally: a miskolci Halmi István útinaplója (3. rész): fogfájása miatt semmit nem evett.
Kép
halmiek-a-bamakon-3-resz-3-kep.jpg
A HunGarian Caravan egysége: Halmi István és Garamvölgyi Zoltán. Fotó: magánarchívum

„Szétváltunk, átmenetileg búcsút intettünk a csapatnak, mert nekünk szerelőhöz kellett mennünk. Aztán eltévedtünk, és elveszítettünk vagy négy órát, így már nem tudtunk bemenni a sivatagba a többiek után, mert ránk sötétedett. Aztán elindultunk a napi etapra, de ezt jó nagy kerülővel tettük. Viszont elmentünk egészen addig, ahol a Bamako-különítmény és az útvonal összetalálkozott. Este tizenegy körül értünk egy hotelbe és már ért ért minket több meglepetés.

Közben annyira fájt a bölcsességfogam egy híd alatt, hogy nem ettem semmit. Pedig volt bennem néhány szem gyógyszer, meg szopogatok különféle csodaszereket, így ezekkel, vagy ezeken elvagyok, de ha a nyelvem hozzáér, akkor már csillagokat látok. Nagyjából itt tartok, tartunk, de nem tör meg semmi. A terep és persze a táj fantasztikus, szóval haladunk és ez a lényeg.”

Kép
halmiek-a-bamakon-3-resz-1-kep.jpg


---------------------------
Patikaszerek
A rajthoz állóknak azt javasolták, hogy ezeket a gyógyszereket és eszközöket mindenképpen vigyék magukkal: 
Fájdalomcsillapító
Görcsoldó
Gél csípésekre, égésekre
Erős napkrém
Szúnyogriasztó
Csipesz, tű
Sterilizáló alkohol
Lázmérő, lázcsillapító
Szemcsepp, szemspray (mivel a sivatagban a homok és a por irritálja a szemet és a -héjat)
Vitaminok
Általános antibiotikumok
Gyomorrontásra tabletták 
Elsősegély csomag
Porallergia esetén megfelelő mennyiségű gyógyszer
Vérnyomásmérő

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.