A Sodorjon című dal kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy konkrétan kinek íródott. A legtöbben automatikusan feltételezik, hogy egy-egy dalszöveg mindig egy adott személyhez kötődik, főleg akkor, ha szerelmes hangulata van.
– Én szinte mindig kettős – sőt sokszor többszörös – jelentésrendszerben gondolkodom – mondta Kowa, azaz Balázs Gyula, aki énekesnek, dalszerzőnek és szövegírónak tartja magát, de mindenekelőtt olyan embernek, aki a dalokon és a színpadon keresztül próbál őszintén reagálni arra a világra, amely körülvesz bennünket.
– Számomra a dalok elsődleges rétege az ember és Isten kapcsolata: sok szöveg tulajdonképpen imaként születik meg bennem, egy belső párbeszédként Isten és a személy között, amelyet dalszöveg formájában fogalmazok meg. A Sodorjon esetében is jelen van ez a szakrális háttér. Ugyanakkor teljesen természetesnek tartom, hogy a hallgató földi, szerelmes üzenetként értelmezi, és ezzel nincs semmi problémám – vallja, hiszen hiszi, hogy minden Istenből ered, ebben az értelemben akár a párjához szóló dalnak is tekinthető. – A többértelműség számomra nem bizonytalanság, hanem tudatos játék a szövegírásban: egy dal akár két-három irányba is képes közvetíteni, és ettől válik igazán élővé.
Másik pályát is fontolgatott
Az alkotás során alapvetően nem a közönség elvárásai vezérlik.
– Ha teljesen őszinte vagyok önmagammal, és nem akarom idealizálni a helyzetet, azt mondom, biztosan előfordult már a pályám során, hogy egy-egy korábbi siker vagy visszajelzés tudat alatt hatott rám, de soha nem úgy ülünk neki egy új dalnak, hogy megfelelési szándék vezérelne. Nem azért formálódnak a dallamok, a harmóniák vagy a szövegek, mert „ilyet várnak tőlünk”. Ezek belső folyamatok eredményei. Ahhoz, hogy pontosan meg tudjam mondani, esetleg mikor és melyik daloknál volt ilyen hatás, végig kellene lapoznom az egész történetünket, végiggondolni a dalokat, hogy valamelyikben van-e utalás egy előzőre, de az biztos, hogy ez sosem volt kiindulópont – mondta Kowa.
Ha nem a zene lett volna az útja, akkor Balázs Gyula nagy valószínűséggel a sport felé indult volna.
– A foci nagyon komoly szerepet játszott az életemben. Gyerekként komolyan foglalkoztam a labdarúgással, de idővel rájöttem, hogy nincs meg bennem az a tehetség, ami a legmagasabb szintig elvihetett volna. Később, mikor már a színpadon álltam, volt bennem teológiai érdeklődés is, de végül minden a zene irányába mutatott, így a színpad lett az életem. A sport azonban megmaradt hobbiként. Figyelemmel követem a futballt, de más sportágak is érdekelnek, mint például most a kézilabda és a vízilabda. És bár már ritkán focizom, a mozgás továbbra is fontos számomra, csak más formában: jógázom, amelynek filozófiai háttere is van, és egészen más izomzatot, testtudatot épít – mondta.
Miskolc Kowa szívében
Miskolchoz különösen erős érzelmi szálak kötik, bár maga is meglepődik, hogy most már milyen ritkán jutnak el ide.
– A Kowalsky meg a Vega indulásakor a város igazi fellegvárunk volt, még a klubkoncertek időszakában. Mindig fantasztikus hangulatú, emlékezetes fellépéseink voltak, és akkor is sikerült gyakran eljutnunk Miskolcra, amikor más városokba kevesebb lehetőségünk adódott, amikor már kevesebb klubturnénk volt. Ezek az esték sokszor dupla teltházas, emlékezetes koncertek lettek. A város ezért nagyon mélyen benne van a szívünkben. Miskolcon sok barátunk él, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, és amikor a környéken járunk, találkozunk, ilyenkor óhatatlanul előkerülnek a kezdetek, a régi emlékek, a nosztalgia – sorolta, s bár családi szintű kötődése nincs a városhoz, emberileg és érzelmileg nagyon fontos hely számára. – A zenekarral az a szokásunk, hogy minden évet arénakoncerttel nyitunk, váltakozva Budapesten és vidéki nagyvárosokban, és terveink között szerepel ezt a hagyományt Miskolcra is kiterjeszteni a közeljövőben – beszélt a tervekről.
Ne maradjon le!
Az énekes a zenekar működését az elmúlt több mint húsz évben kísérletezésként éli meg. – Úgy látom, hogy a Kowalsky meg a Vega huszonhárom éve (első lemezük megjelenése: 2003 – a szerk.) gyakorlatilag folyamatos kísérletezés: műfajokkal, hangzásokkal, megszólalásokkal. Ha valaki egymás mellé teszi a lemezeinket, világosan látszik, hogy mindig kerestük az új hangokat, az új irányokat. Ez adja az állandó megújulásunkat. Ebben szerepe volt a személyi változásoknak is: az új tagok új gondolkodásmódot, új ízeket hoztak az alkotói folyamatba. Számomra ez nem kockázat, hanem lehetőség és élmény, és úgy érzem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a zenekar sikere töretlen maradt az évek során – összegzett az énekes.
A Kowalsky meg a Vega a Kocsonyafesztivál második napján, február 7-én szombaton lép színpadra a Szent István téren, 21.30-tól. Érdemes hamarabb érkezni, mert a legutóbbi koncertjükön, két évvel ezelőtt egy tűt sem lehetett leejteni a téren, olyan sokan voltak kíváncsiak rájuk.