Ugrás a tartalomra

Diákok segítették a MÁSA kölyökrehabilitációját

Létrehozva
A Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) diákok segítségét kérte felhívásában az egyik félős alom: a "kisGyümölcsök" rehabilitációjához, akikkel vasárnap elindulhatott a közös munka.

A mai első alkalom nagyon jól sikerült! A lányok elképesztően ügyesek, türelmesek és figyelmesek voltak, a kiskutyák pedig láthatóan örültek az új emberek társaságának.  A félős kölykök – Alma, Körte, Kiwi, Csipkebogyó és Füge – egészen szépen oldódtak, nagyon büszkék vagyunk rájuk - osztotta meg közösségi oldalán a MÁSA

Még arra is jutott idő, hogy a többi kiskutyát is megszeretgessék, amiért külön hálásak vagyunk. Öröm volt látni, mennyi plusz kedvesség és szeretet volt ma a kennelek körül - tették hozzá. 

Külön örülünk annak, hogy két kisgyerekes család is jelentkezett a segítségkérésünkre. A gyerekekkel - a biztonság és a jó élmény érdekében - most nem félős, hanem kedves, kiegyensúlyozott kiskutyákkal sétálhattak, és ez reméljük, hogy mindenkinek nagyon szép élmény lett - számoltak be. 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.