Ugrás a tartalomra

Mi volt ez a tűzijáték az Avasi kilátónál?

Létrehozva
Születésnapot ünnepeltek.
Kép
dvtk_szurkolok_performance_20260206-ot_06.jpg
Fotók: Osztie Tibor

116 év – 1910. február 6-án alapították meg a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Körét. A klub első elnökének Vanger Vilmost kérték fel.

Kép
dvtk

A születésnapra a diósgyőri szurkolói csoportok külön is készültek. Az éppen elrajtolt Kocsonyafesztivál szívében, a Szent István téren molinóval a kézben ünnepeltek, az Avasi kilátónál pedig pirotechnikai eszközök, tűzijáték festette meg az eget.

Van mit ünnepelni, hiszen a labdarúgók az 1978/1979-es idényben bajnoki bronzérmet, 1977-ben és 1980-ban Magyar Népköztársasági Kupát, 2014-ben Ligakupát nyertek, a klub 30 nemzetközi kupamérkőzést vívott és 18 játékost adott a magyar nemzeti csapatnak.

Kép
dvtk

Az egyesület két látványsportágban is bajnoki címet szerzett. A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata a 2014/2015-ös szezontól kezdődően zsinórban háromszor nyerte meg a magyar bajnokságot és kétszer már a Magyar Kupát is elhódította, először a 2014/2015-ös, majd a 2017/2018-as szezonban.

A női kosarasok 2024-ben történetük során első alkalommal megnyerték a magyar bajnokságot, már ötszörös kupagyőztesnek (1993, 1994, 2016, 2022, 2025) vallhatják magukat és ötször bajnoki ezüstérmet szereztek.

Kép
dvtk

Az egyéni sportágak közül leghíresebb talán a birkózás, a DVTK mai napig egyetlen olimpiai bajnoka Repka Attila, aki 1992-ben, Barcelonában nyert ötkarikás aranyérmet a kötöttfogásúak 68 kilogrammos súlycsoportjában.

A legutóbbi párizsi ötkarikás játékon az öttusázó Guzi Blanka negyedik helyen ért célba, míg 2025-ben a világbajnokságon ezüstérmet szerzett.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.