Ugrás a tartalomra

Felhők árnyékolják be ma a Kocsonyafesztivált, de esőre nap közben kicsi az esély

Létrehozva
Szombaton túlnyomóan erősen felhős, borult lesz az ég, több helyen pára-, ködfoltok képződhetnek. Délután, este a Zemplén és a Bükk térségében gyenge eső, szitálás alakulhat ki.
Kép
időjárás tél Miskolc_BNR
Borult lesz az ég, de esőre legfeljebb a késő délutáni, esti órákban számíthatunk. Fotó: BNR

Gyenge, helyenként mérsékelt lesz az északnyugati szél. Hajnalban 3, kora délután 6 fok körül alakul a hőmérséklet - írja az idokep.hu.

Orvosmeteorológia

Szombaton sem várható markáns fronthatás térségünkben, de a melegfrontra fokozottan érzékenyek körében előfordulhat migrén, fáradékonyság, gyulladásos panaszok. Délután több helyen megélénkül az északnyugati szél, emiatt nyugtalanság, ingerlékenység, fejfájás is kialakulhat. A szürkébb tájakon élők körében lehangoltság, bágyadtság, kedvtelenség is jelentkezhet, viszont a naposabb tájakon élők hangulata, közérzete javulhat. Öltözzünk rétegesen, jelentős a megfázás, illetve a felső légúti megbetegedések veszélye.

Közlekedésmeteorológia

Szombaton délen, délnyugaton illetve az északkeleti országrészben kell elsősorban pára, köd kialakulására számítani. Helyenként sűrű köd csökkentheti 100 méter alá a látástávolságot. Gyenge eső, szitálás is főleg északkeleten és délnyugaton várható, így itt vizes, csúszós utakkal is találkozhatnak a közlekedők. Több helyen megélénkül az északnyugati szél, mely kissé ronthatja a járművek menetstabilitását. A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Levegőminőség

A pmmonitoring.hu oldal szombat reggeli adatai szerint Miskolcon többnyire jó vagy megfelelő a levegő minősége. Ez alól kivétel az Újgyőri piac és a Vasgyár környéke, valamint Martinkertváros, Görömböly és Felsőzsolca egyes részei, ahol elfogadható a minőség. 

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.