Ugrás a tartalomra

Két csapat is bejutott az országos döntőbe a Földesből

Létrehozva
Robotépítő és programozó versenyt rendeztek Miskolcon február első hétvégéjén, ahol gyerekek és fiatalok mérték össze tudásukat. A Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium két csapata is kiemelkedően szerepelt.
Kép
FIRST LEGO Legaue a Miskolci Egyetemen. Fotó: Mocsári László

Robotokkal versenyeztek a diákok a Miskolci Egyetemen február 6-án és 7-én. Szombat délelőtt a FIRST LEGO League Explore versenyszámban a 6-10 évesek mutatták be az általuk épített robotokat, és játékos formában ismerkedtek a programozással, valamint a csapatmunkával. Délután a 9-16 éves korosztály a FIRST LEGO League Challenge mezőnyében mérte össze tudását saját építésű robotokkal és innovációs projektekkel.

Az FLL Challenge nemzeti döntőn a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium diákjai két csapatban is érdekeltek: a Progress és az S-Team. 

Tudatos felkészülés az országos döntőre

A Challenge kategóriában induló Progress csapat a LEGO Spike Prime robottal versenyzett és bejutott az országos döntőbe.

- A regionális forduló után tudatosan és célzottan kezdtünk készülni az országos döntőre. Először közösen kiértékeltük a bírói visszajelzéseket, és megnéztük, mely területeken tudunk még fejlődni - legyen szó a robot futásának pontosságáról, az innovációs projekt bemutatásáról vagy a csapatmunkáról - mondta Csabai Ágnes, a csapat mentora.

Hozzátette: a robotprogramozás során finomhangolják a futásokat, stabilabbá teszik a küldetéseket, és nagy hangsúlyt fektetnek a következetes, ismételhető teljesítményre. A diákok rendszeresen gyakorolnak, tesztelnek, hibát keresnek és javítanak, sokszor iskolaidőn túl is.

Kép
A Progress csapat
A Progress csapata.

Az innovációs projekt esetében tovább mélyítik a szakmai tartalmat, pontosítják a prezentációt, és tudatosan készülnek a zsűri kérdéseire. Céljuk, hogy ne csupán egy jó ötletet mutassanak be, hanem annak megalapozottságát és gyakorlati hasznát is.

A felkészülés során nemcsak technikailag fejlődtek, hanem csapatként is erősödtek: hatékonyabb együttműködést, nagyobb felelősségvállalást és egymás támogatását tanulták meg. Az országos döntőre már közös küldetésként tekintenek.

A Progress csapat tagjai: Kun Benedek (8.b), Mikó Dániel (8.b), Tóth Soma (8.b), Vágó Ákos (8.b), Varga Fanni (8.b), Vascsák Vince (10.b) és Visnyai Lajos (8.b).
Mentor: Csabai Ágnes.

Értékes tapasztalatok

A 15-18 éves diákok a FIRST Tech Challenge versenyen már komolyabb, önállóan tervezett és programozott robotokkal oldottak meg összetett pályafeladatokat. Itt is sikert aratott a Földes.

- A miskolci FIRST Tech Challenge második ligafordulója nem csupán egy újabb versenyállomás volt számunkra, hanem egy tudatosan felépített, tapasztalatokra építő fejlődési folyamat fontos mérföldköve. A felkészülés már jóval a verseny előtt elkezdődött, és az idei év egyik legnagyobb előnye az volt, hogy a tavaly megszerzett rutinra stabilan tudtunk építeni - fogalmazott Takács Imre, a Rusty Boiler mentor-edzője.

Elmondta, hogy az alkatrészek beszerzése az előző évhez képest gördülékenyebben zajlott, így több idő jutott a fejlesztésre, tesztelésre és finomhangolásra. A korábbi hibákból tanulva strukturáltabban szervezték meg a munkát, hatékonyabban osztották fel a feladatokat, és tudatosabban építették fel a robot fejlesztési folyamatát.

- A verseny hangulata – akárcsak a korábbi, debreceni fordulón – rendkívül pozitív és inspiráló volt. A korábbi évek során kialakult kapcsolatok a versenyző iskolák között tovább erősödtek, a barátságok megmaradtak, sőt újabb szakmai és emberi kapcsolatok is születtek. Ez a közösségi élmény a FIRST filozófiájának egyik legfontosabb eleme - emelte ki a mentor.

A miskolci ligaforduló értékes tapasztalatokat hozott a robot fejlesztése szempontjából is. A mérkőzések után szerzett visszajelzések alapján több konstruktív fejlesztési irány is kirajzolódott, amelyek részletei egyelőre „ipari titoknak” számítanak, és várhatóan a következő versenyeken válnak majd láthatóvá.

A Rusty Boiler csapat tagjai: Pusztai Zsombor (12.B), Szlivka Mihály (12.B), Kriston Hunor (12.B), Kriston Regő (11.B), Koncz Lili (10.A), Kosztkó Andrea Magdolna (9.A).
Mentor/edző: Takács Imre.

Preview Image
FIRST LEGO verseny és kiállítás az egyetemen. Mocsári László galériája.

Összesen öt csapat jutott a döntőbe

A miskolci versenyről a miskolci Földes Ferenc Gimnázium Progress csapata, az Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Herobic csapata, a Tárkányi Lego Builders csapat a Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából, az Unimate csapat a miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikumból, valamint a szintén miskolci Földes Ferenc Gimnázium és Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium S-TEAM csapata jutott be a magyarországi döntőbe, amelyet február végén rendeznek Budapesten.

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartottak a Tetemváron. Fotó: Juhász Ákos
A közbiztonság javítását célzó programok indultak a Tetemváron
Miskolc
Elindult az „Együtt a Tetemvár-Bábonyibérc városrészekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.