Ugrás a tartalomra

Két menüsor közül választhatnak ebédet márciustól a miskolci középiskolások

Létrehozva
Újabb szintet lép a miskolci közétkeztetés. Márciustól A és B menü között választhatnak ebédet a város középiskolásai. Ezzel párhuzamosan a Szilágyi Dezső Általános Iskolában elindítják az általános iskolai tesztprogramot is.
Kép
Két menüsor közül választhatnak ebédet márciustól a miskolci középiskolások.

- Amikor alig több mint egy évvel ezelőtt átvettük a város vezetését, szembesültünk a közétkeztetés súlyos problémáival. Egy működő, de sok sebből vérző rendszert örököltünk, megkötött szerződéssel és kijelölt szolgáltatóval. Nem kifogásokat kerestünk, dolgozni kezdtünk - fogalmazott Matiscsák Éva, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere a Közétkeztetési Tanács legutóbbi ülését követően. - Meghallgattuk az óvodapedagógusokat, egyeztettünk a szülői munkaközösségek vezetőivel, újraélesztettük a Közétkeztetési Tanácsot, és 450 millió forinttal több forrást biztosítottunk a közétkeztetés javítására. Célunk egyértelmű volt: jobb minőségű ételek és megfelelő adagok a gyerekeknek és az időseknek.

- Hisszük és valljuk: a gyermekek étkeztetése nem lehet pénzkérdés. Miután megteremtettük egy stabilabban működő rendszer alapjait, folyamatosan ellenőriztük a kiszállított adagokat, számonkértük a szolgáltatót, és ahol szükséges volt, határozottan felléptünk. Mert a városlakók bizalma kötelez - jelentette ki a városvezető.

Matiscsák Éva alpolgármester bejelentése szerint újabb szintet lép a városban a közétkeztetés. Márciustól a város valamennyi középiskolájában és kollégiumában bevezetik az A és B menü közötti választás lehetőségét. Ezáltal a diákok valódi döntési lehetőséget kapnak.

Ezzel párhuzamosan a Szilágyi Dezső Általános Iskolában elindítják az általános iskolai tesztprogramot is. Ha a tapasztalatok kedvezőek, a rendszert fokozatosan kiterjesztik a többi általános iskolára is - tudtuk meg a Miskolci Polgármesteri Hivatal sajtóosztályától.

Címkék

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartottak a Tetemváron. Fotó: Juhász Ákos
A közbiztonság javítását célzó programok indultak a Tetemváron
Miskolc
Elindult az „Együtt a Tetemvár-Bábonyibérc városrészekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.