Ugrás a tartalomra

Megválasztották a két miskolci kerület választási bizottságainak tagjait

Létrehozva
Rendkívüli ülést tartott pénteken reggel 7 órától Miskolc közgyűlése. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 01. és 02. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság (OEVK 1 és OEVK 2) tagjainak és póttagjainak megválasztása volt az egyetlen teendője a grémiumnak.
Kép
rgsz2426.jpg
Fotók: Rogosz Péter

Az ülést Tóth-Szántai József polgármester nyitotta meg. Tájékoztatása szerint a 26 fős testületből kezdetben 21 fő volt jelen, így a közgyűlés már a kezdetektől határozatképes volt. A tanácskozás közben a jelenlévők száma 23 főre emelkedett.

A napirendi pontok előterjesztését Senviczki Erika jegyző ismertette. Elmondta: a választási eljárásról szóló törvény értelmében az országgyűlési választást megelőző 42. napig meg kell választani a választási bizottságok tagjait és póttagjait. A jogszabály alapján a bizottságok három tagból és legalább két póttagból állnak.

Kép
rgsz2441.jpg

A napirend feletti vitában Szopkó Tibor független önkormányzati képviselő az előterjesztés körülményeit kifogásolta. Mint mondta, a képviselők az új javaslatot a közgyűlési meghívóval együtt, 24 órán belül kapták meg. Úgy fogalmazott a városvezetésnek címezve: „sportot űznek” a rendkívüli ülésekből, és kérte, hogy a jövőben ne az utolsó pillanatban kerüljenek a képviselők elé az előterjesztések. Hozzátette: álláspontja szerint a jelölt tagok pártatlansága továbbra sem megkérdőjelezhetetlen.

Mokrai Mihály (DK–LMP–Nép Pártján) frakcióvezető szintén bírálta az előterjesztés időzítését. Véleménye szerint az ügyet akár a két héttel ezelőtti rendes közgyűlésen is meg lehetett volna tárgyalni, ha a hivatal időben és megfelelő formában terjeszti be az anyagot. Azt állította: a korábbi javaslatban két, szerinte igazolhatóan pártkötődésű személy is szerepelt, amit a jogszabály tételesen kizár.

Hangsúlyozta: alapvető elvárás, hogy az előterjesztések a hatályos jogszabályoknak megfelelőek legyenek.

Kép
rgsz2476.jpg

Válaszként Tóth-Szántai József részéről elhangzott: a cél a törvényes és jogszerű működés biztosítása a várost érintő valamennyi ügyben, és amennyiben bármilyen kifogás is felmerül, azt javítják. Ez történt most is- mondta a városvezető. 

Az alig több, mint negyedórás közgyűlés végén megszavazták a határozati javaslatokat. Az 1. számú határozati javaslatról (OEVK 1) a közgyűlés 17 igen, 2 nem és 4 tartózkodás mellett döntött. A 2. számú határozati javaslat (OEVK 2) 16 igen, 2 nem és 5 tartózkodás mellett kapott támogatást. A következő, rendes közgyűlést február 26-ára hívják össze.

Kép
rgsz7793.jpg

1-es Számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság:
Dr. Üveges István
Dr. Szalay-Tóth Katalin
Török Péter
Póttagok:
Tóth Árpád
Dr. Strassburger Gyula

2-es Számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság:
Szimilkóné dr. Gócs Edina
Dr. Nyulászi Márk
Gimesiné dr. Orosz Panna
Póttagok:
Orosz József
Keller Kevin

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?