Ugrás a tartalomra

Bükkön innen, festményeken túl – a Dugas Galéria alkotói állítottak ki

Létrehozva
A Szeleta Parkban nyitottak kiállítást vasárnap délután.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A Dugas Galéria több mint tíz éve fogad alkotni vágyókat 8 és 100 éves kor között, olyan embereket, aki akár rajztudás, mindennemű gyakorlat nélkül szeretnének festményt alkotni.

A Galéria nem klasszikus képzőművészeti oktatásként működik, hanem élményalapú képzőművészeti foglalkozásokat tart: festőpartikat, rajzos és kreatív alkalmakat, kis létszámú csoportokban, sok személyes segítséggel; élményműhely és látványtár egyszerre, ahol a környezet egy inspiráló lakásgaléria.

Kép
fotó: Mocsári László

Hangulata lehetővé teszi a vendégeknek, hogy kiszakadva a hétköznapokból, egy teljesen más világba léphessenek be, és saját alkotásokat létrehozva, élményekkel és emlékekkel, új ismeretekkel, és akár új ismerősökkel/barátokkal gazdagodjanak. De akár csatlakozhatnak is a galéria közösségéhez.

Vasárna a Szeleta Parkban nyitottak kiállítást, az itt szereplő művek többsége ezeknek a foglalkozásoknak a keretében készült, de vannak olyan alkotások is, amelyeket az alkotók otthon készítettek el.

Kép
A Dugas Galéria kiállítása a Szeleta Parkban

A munkák tanulmányjellegű festmények, inspirációs képek alapján születtek, de minden alkotó saját módján, saját ecsetkezeléssel, egyéni megoldásokkal formálta meg a képeit.

A cél nem tökéletes másolatok létrehozása, hanem az alkotás öröme és a személyes megközelítés.

Kép
A Dugas Galéria kiállítása a Szeleta Parkban

A kiállítók között vannak olyanok, akik csak egyetlen alkalmon vettek részt, és olyanok is, akik évek óta visszajáró tagjai a galéria közösségének – így a kiállítás az elmúlt több mint tíz év egyfajta lenyomata is.

A kiállítás március 15-éig tekinthető meg, keddtől vasárnapig 9 és 19 óra között.

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.