Ugrás a tartalomra

Ciróka babaprogram: mesés percek az egész családnak

Létrehozva
Hétvégén újra Zeneországba kalandozhatnak a családok a Miskolci Szimfonikus Zenekar Ciróka koncertjein. A manók és óriások földjére repítik a kicsiket a mesés kalandok.
Kép
Ciróka babakoncert.

Több mint egy évtizede várja a legkisebbeket Zeneország varázserdejébe a Miskolci Szimfonikus Zenekar népszerű Ciróka babakoncert-sorozata. A 0-3 éves korosztálynak szóló program mára Miskolc egyik kedvelt családi kulturális eseményévé vált, ahol a karon ülő, totyogó és világfelfedező apróságok játékos formában ismerkedhetnek meg a klasszikus zene világával.

A sorozat megálmodója, Bukáné dr. Kaskötő Marietta a Kodály Zoltán nevéhez fűződő pedagógiai elvek mentén állítja össze az interaktív, mesével és játékkal átszőtt műsorokat. A bababarát környezetben megvalósuló koncerteken a közös élmény áll a középpontban: a szülők és nagyszülők együtt fedezhetik fel a zene örömét a legkisebbekkel. A Ciróka sikerének titka a minőségi együtt töltött idő és az önfeledt kikapcsolódás zenével, mesével és sok-sok mosollyal az egész család számára.

Február 22-én, vasárnap 10.30-kor és 16 órakor várják a kicsiket a Fábián utca 6/a szám alatt, a Malom Zenekari székházban.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.