Ugrás a tartalomra

Ők voltak a legkeményebbek Miskolcon

Létrehozva
Szombaton kezdetét vette a legextrémebb verseny Miskolcon.
Kép
Spartan
Spartan Winter Miskolc. Fotó: Rogosz Péter

Szombaton a Szent István térről rajtolt a Spartan Winter Miskolc verseny. Reggel 9-kor indult a futam, de a versenyzők már 8-tól a helyszínen voltak, regisztráltak, bemelegítettek, felkészültek a megmérettetésre.

A résztvevőket Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere köszöntötte indulás előtt.

- Azért örülök nagyon, hogy ennyi sportember, ennyi jó ember jött ismételten Miskolcra, mert újra visszatért a verseny a városba. 2018-ban a Csanyikban volt utoljára Spartan, és most a város legszebb helyein, legszebb részein fut végig a verseny. Hozzátette, ő aktívan sportol; a futással nem tudott mély szerelmet kötni, de a falat látta, és azt kipróbálná.

Spartan Miskolcon

A felnőtt versenyzők két távon mérték össze erejüket, kitartásukat, emellett a gyerekek is indulhattak három korosztályban.

  • Super-táv: 10,5 km 25 akadály falmászás (130 cm) lándzsa dobás
  • Sprint-táv: 6 km, 20 akadály
  • Gyerek táv: 4-6 év korig 1 km, 7-10 év ig 2,2 km, 11-14 évig 4 km

A verseny a Szent István térről indult és egészen az Avas kilátóig vezetett. Lépcsőzés, erdős-bokros terület várta a versenyzőket. Miközben akadályokat is le kellett küzdeniük: majomlétra, dárdadobás, gyűrűrendszer, egyensúlyi akadályok, homozsákcipelés várt a versenyzőkre. 

Preview Image
Spartan Miskolc. Rogosz Péter galériája.
Preview Image
Spartan verseny Miskolcon. Juhász Ákos galériája.

A legkeményebb verseny a Super Elitben zajlott. Íme az eredmények.

Spartan Winter Miskolc Super Elite eredmények:

Elite Női:

  1. Borza Helga Dorottya 
  2. Szigeti Beatrix 
  3. Henrietta Rácz 
Kép
Spartan Super Elite női

Elite Férfi:

  1. Kívés Bendegúz 
  2. Chren Adam 
  3. Szikszai Márk György 
Kép
Spartan Super Elite férfi

Spartan Race Miskolc Sprint + Super

  1. Bogádi Márk
  2. Foltyn Lukas
  3. Sury Josef

SUPER Overall

  1. Kívés Bendegúz
  2. Chren Adam
  3. Erdődi Péter

SUPER STG Teams

  1. STG-Zalau 4+
  2. STG-Pomáz 4+
  3. STG-Opava 4+
  4. STG-PRIEVIDZA 4+
  5. STG-Miskolc 4+

 SPRINT AGE GROUP

 SPRINT Overall

 SPRINT STG Teams

 SUPER AGE GROUP

 SUPER ELITE Men

 SUPER ELITE Women

 SUPER Overall

 SUPER STG Teams

A gyerekek is hősiesen helytálltak

Az egyik legizgalmasabb versenyt a Spartankák vívták. A gyerekek három korosztályban indultak.

A miskolci Annának ez volt élete első versenye, de bármikor újra indulna.

- A kedvenc akadályom a majomlétra volt. Erre külön készültem is. A táv nem volt hosszú, könnyedén teljesíthető volt - mesélte a befutó után.

Kép
Spartan KIDS
Spartan KIDS

KIDS 12-14

  1. Kucserák Áron
  2. Diana-Maria Suciu
  3. Gedeon Péter
  4. Mecseki Dóra
  5. Horváth Máté
  6. Szász Emília

KIDS 9-11

  1. Takács Izabella
  2. Tóth-Palkó Dávid
  3. Csepy Gréti
  4. Novák Áron
  5. Tudor Morar
  6. Szarvas Flóra

KIDS Competitive 12-14

KIDS Competitive 9-11

Videónk a Spartan versenyről:

Címkék

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartottak a Tetemváron. Fotó: Juhász Ákos
A közbiztonság javítását célzó programok indultak a Tetemváron
Miskolc
Elindult az „Együtt a Tetemvár-Bábonyibérc városrészekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.