Lezárult a XXVII. Dr. Árokszállásy Zoltán biológia-környezetvédelmi verseny országos döntője a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában. A kétnapos megmérettetésen az ország minden részéből érkezett 88 diák mérte össze tudását, a verseny végén pedig mindhárom kategóriában megszületett a végeredmény.
A döntő első napján fajismereti teszt és kétórás írásbeli feladatsor várt a versenyzőkre, majd szombaton a szóbeli forduló következett, ahol a diákok tételhúzás után elméleti és problémamegoldó feladatokról adtak számot tudásukról. Az idei témák között szerepelt a Duna–Dráva Nemzeti Park és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park élővilága, Magyarország legismertebb gombái, valamint a Föld globális környezeti problémái.
A versenyre idén mintegy 900 tanuló nevezett, közülük jutott be 88 diák az országos döntőbe. A szervezők hangsúlyozták: a 27 évvel ezelőtt még városi kezdeményezésként indult verseny mára országos rangú megmérettetéssé nőtte ki magát, és a továbbtanulásnál is pluszpontot jelenthet az itt elért eredmény.
A 2026-os győztesek
I. kategória (7–8. évfolyam)
hely: Tarcsay Abigél (Deák Téri Evangélikus Gimnázium)
hely: Vass Eszter (SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola)
hely: Kemenes Dominik Bence (SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola)
II. kategória (9–10. évfolyam)
hely: Vida Nelli (Tóth Árpád Gimnázium)
hely: Kiss Géza (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)
hely: Kocsis Krisztina Jázmin (Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona)
III. kategória (11–12. évfolyam)
hely: Simsay Vince (Városmajori Gimnázium)
hely: Keczkó Tímea (Révai Miklós Gimnázium és Kollégium)
hely: Szabó Dorottya (Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium)
Dodó-szobor a győztesnek
A döntő minden résztvevője és felkészítő tanára emléklapot és könyvjutalmat vehetett át, a legeredményesebb versenyzőt pedig a Miskolci Állatkertészeti Kultúráért Alapítvány által felajánlott bronz Dodó-szoborral jutalmazták.
A rendezvényt kísérőprogramok is színesítették: fotókiállítás és ismeretterjesztő előadás is várta az érdeklődőket, így a verseny nemcsak szakmai, hanem közösségi élményt is jelentett a résztvevők számára.