A miskolci nyugdíjasok körében rendkívüli népszerűségnek örvend a batyusbál, amelyet idén a nagy érdeklődésre való tekintettel a Generali Arénában szerveznek meg, március 27-én, pénteken, 18 órától. Az időseket Notár Mary nótaénekes mellett a Miskolci Nemzeti Színház művészei és a Miskolci Szenior Örömtánc Klub fogja szórakoztatni műsorával. A mulatság ideje alatt pedig a Kántor Band húzza a talpalávalót.
A Salkaházi Sára Miskolc Program eddigi hagyományaihoz híven, a program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni március 2-4. között hétfőtől szerdáig, 9-től 13 óráig lehet, a Városháza aulájában, személyi igazolvány és miskolci lakcímkártya bemutatásával. Asztaltársaságok is regisztrálhatnak pontos lakcímmel, telefonszámmal és születési idővel ellátott névsor leadásával, maximum nyolc személyre. Belépés csak regisztrációs jeggyel lehetséges. Jegyek a készlet erejéig elérhetők.
- Már két alkalommal rendeztek Miskolcon batyusbált, hiánypótló jelleggel, hiszen az elmúlt városvezetői ciklusban ilyen nem volt. Augusztus végén a Csengey-kertben nagyon jól érezték magukat azok, akik a nyugdíjasklubokból részt vettek ezen a programon, ettek, ittak, táncoltak. Szervezetünk harminckét klubjából huszonhat jelent meg – nyilatkozta szerkesztőségünknek Szegedi Judit, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének (NYÉSZ) elnöke.
Hozzátette, ennek volt a folytatása december 29-én a Generali Arénában a szilveszteri batyusbál, ahol csaknem ezren jelentek meg. Ilyenkor mindenki hozza a saját elemózsiáját, amit bedob a közösbe és a 8-12 fős asztaloknál ezt fogyasztják el a baráti társaságok.
- A mostani batyusbált is nagyon várják a nyugdíjasok, mert itt önfeledten tudnak szórakozni a saját korosztályukkal. Összeülnek, beszélgetnek, mulatnak, kikapcsolódnak. A mozi, színház és más kulturális események mellett a szépkorúak nagy része ezt is igényli. Még, ha nehezen is mozognak, jó kedvre deríti őket a hangulat – hangsúlyozta.
Felhívta rá a figyelmet, hogy az idei sztárfellépő: Notár Mary a Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum tanulója volt és miskolci gyökerekkel rendelkezik.
Köszöntőt mond: Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere. Az est fővédnökei: Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Hollósy András alpolgármester, miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt.