Ugrás a tartalomra

Erősítik a miskolci fiatalok közösségi életét

Létrehozva
Elindult az „Együtt a miskolci fiatalokért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.
Kép
minap indito belvaros
Illusztráció

A projekt keretében kiscsoportos önismereti és életvezetési foglalkozások, közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési programok, kézműves és kulturális események, valamint tematikus táborok és rendezvények valósulnak meg.

A fejlesztés kiemelten foglalkozik a sajátos nevelési igényű gyermekek támogatásával, és célja a fiatalok egészségtudatosságának, önbizalmának és társadalmi felelősségvállalásának erősítése – írta lapunkhoz csütörtökön eljuttatott közleményében a városháza Sajtó-, Kommunikációs és Városmarketing osztálya.

Hozzátették: a projekt célja a miskolci fiatalok társadalmi részvételének és közösségi életének megerősítése, valamint a közösséghez való kötődésük fejlesztése.

A miskolci önkormányzat a Széchenyi Terv Plusz program keretében indította el az „Együtt a miskolci fiatalokért!” című projektet, a fejlesztés a TOP Plusz Fenntartható humán fejlesztések (ESZA) elnevezésű felhívás támogatásával valósul meg 2029-ig.

Az önkormányzat 637,92 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el, 100 százalékos támogatási intenzitás mellett.

A projektet a miskolci önkormányzat konzorciumi együttműködésben valósítja meg a Baleset-megelőzési és Közlekedésbiztonság-technikai Egyesülettel, a Borsod-AbaújZemplén Megyei Területfejlesztési Közhasznú Alapítvánnyal, a Magyar Cserkészszövetséggel, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközséggel, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületével, valamint a Miskolc Város Közoktatásáért Közalapítvánnyal.

A fejlesztés forrását az Európai Szociális Alap Plusz és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

A projektről bővebb információt IDE kattintva olvashat.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.