Ugrás a tartalomra

Program indult a fogyatékossággal élő és idős miskolciak életminőségének javítására

Létrehozva
Érzékenyítő és szemléletformáló programok, egészségfejlesztő előadások, valamint művészetterápiás, rekreációs és mentálhigiénés foglalkozások valósulnak meg az elnyert több mint 416 millió forint uniós támogatásból.
Kép
Egészségnap látássérülteknek a Fehér Bot Napja alkalmából 2023-ban. Minap-archív fotó: Mocsári László

Elindult az „Együtt egymásért!” című projekt megvalósítása Miskolcon, melynek célja a fogyatékossággal élő és idős miskolciak életminőségének javítása, egészségük megőrzése, társadalmi beilleszkedésük elősegítése, valamint az elszigeteltség csökkentése – tájékoztatta a minap.hu-t a városháza Sajtó-, Kommunikációs és Városmarketing osztálya csütörtökön.

Közleményükben jelzik, hogy a projektet Miskolc önkormányzata konzorciumi együttműködésben valósítja meg a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületével, a Miskolci Autista Alapítvánnyal, a Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvánnyal, valamint a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióval partnerségben.

Részletezik: érzékenyítő és szemléletformáló programok, egészségfejlesztő előadások valamint művészetterápiás, rekreációs és mentálhigiénés foglalkozások valósulnak meg.

A fejlesztés eredményeként erősödik a közösségi összetartozás, javul az érintett célcsoportok életminősége, és Miskolc egy befogadóbb, élhetőbb városi környezettel gazdagodik

– fogalmaznak.

A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg. A fejlesztés forrását az Európai Szociális Alap Plusz és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja 2025-29. között.

A miskolci önkormányzat mintegy 416,48 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, 100 százalékos támogatási intenzitás mellett.

A projektről bővebb információt IDE kattintva olvashat.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.