Ugrás a tartalomra

Symphonic Salsa varázsolta el a miskolci közönséget

Létrehozva
Különleges hangulatú crossover koncerttel lépett színpadra csütörtök este a Miskolci Szimfonikus Zenekar: a Symphonic Salsa esten a Klazz Brothers és a Cuba Percussion közreműködésével a klasszikus zene és a latin ritmusok találkoztak.
Kép
Symhonic Salsa. Fotó: Mocsári László
Részletek a Klazz Brothers és a Cuba Percussion koncertjéből. Fotók: Mocsári László

A koncert előtt Handa Eszter, a zenekar kommunikációs menedzsere elmondta: nem először dolgoznak együtt a világszerte ismert vendégművészekkel.

– Ma egy különleges koncerttel készültünk a miskolci zeneszerető közönségnek. A Klazz Brothers és a Cuba Percussion érkezett hozzánk, akik nem új partnereink: 2005–2006-ban már volt egy nagyon sikeres közös sorozatunk – fogalmazott.
Hozzátette: a mostani produkció a zenészek számára is izgalmas kihívás.

– Ez egy teljesen más műfaj, más ráhangolódást és technikát igényel. A zenészek nagyon szeretik az ilyen crossover koncerteket, de egészen máshogy kell megközelíteniük ezeket a darabokat – mondta.

Kép
Symhonic Salsa. Fotó: Mocsári László

A felkészülést váratlan fordulat is nehezítette: az eredetileg meghirdetett karmester, Hollerung Gábor megbetegedett, helyére Werner Gábor ugrott be. A kommunikációs menedzser szerint ez még kalandosabbá tette az előkészületeket.

Az érdeklődés már a koncert előtt is látványos volt.
– A kezdés előtt háromnegyed órával már hatalmas nyüzsgés volt, biztos vagyok benne, hogy nagyon várták a közönség tagjai. Ezek a koncertek rendszerint teltházasak, mert a közönség igényli az ilyen típusú, a klasszikus zenét új megvilágításba helyező produkciókat – emelte ki Handa Eszter.

A nézőtéren helyet foglaló Szomorné Takács Tünde is a különleges zenei élmény miatt érkezett.
– Nagyon szeretem az olyan programokat, amikor egy kicsit eltér a Szimfonikus zenekar a repertoárjától. Rendszeresen járunk a koncertjeikre, bérletünk is van, de minden lehetőséget megragadunk, amikor ilyen különleges csemege érkezik – mondta.
Hozzátette: a latin hangzásvilág különösen közel áll hozzá.

Kép
Symhonic Salsa. Fotó: Mocsári László

– Szeretem a kubai zene ritmusait, szeretek táncolni. A jazz műfaja is közel áll hozzám, ez a komolyzenével ötvözve pedig briliáns előadásnak ígérkezik – fogalmazott.

A Symphonic Salsa est végül lendületes hangulatban, vastapssal zárult, ismét bizonyítva, hogy a műfajok határán mozgó koncertek különösen népszerűek a miskolci közönség körében.

Címkék

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.