Ugrás a tartalomra

Miskolc pénzügyi tervezése – pénteken a költségvetésről is dönt a közgyűlés

Létrehozva
Péntek reggel 7 órakor ismét összeül Miskolc közgyűlése, hogy igencsak fajsúlyos kérdésekről határozzon.
Kép
Az év első miskolci közgyűlése. Fotó: Juhász Ákos
Juhász Ákos felvétele a januári közgyűlésről

A napirend gerincét a pénz adja. Egyrészt korrigálják a 2025-ös költségvetést: megnézik, mi csúszott el tavaly a tervekhez képest, hol kellett többet költeni, honnan folyt be kevesebb bevétel, és ehhez igazítják a számokat. Másrészt döntenek a 2026-os büdzséről is.

Ehhez kapcsolódik az is, hogy meghatározzák a következő három évre (2027–2029) várható saját bevételeket és az esetleges adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségeket.

Vagyonrendelet

A közgyűlés foglalkozik a városi vagyonrendelettel is: ez arról szól, hogyan gazdálkodik Miskolc a saját ingatlanaival, cégeivel, területeivel – mit lehet eladni, mit nem, milyen feltételekkel lehet hasznosítani. Ide kapcsolódik egy konkrét ügy is: egy önkormányzati tulajdonú ingatlanon megvalósult beruházás tulajdonjogának megszerzése, illetve egy másik terület beépíthetőségének jóváhagyása. 

A családokat közvetlenül érintheti a gyermekjóléti és szociális ellátások, valamint az önkormányzati intézményi étkeztetés térítési díjainak módosítása: változhat, mennyit kell fizetni bizonyos szolgáltatásokért – vagy épp kik és milyen feltételekkel jogosultak kedvezményekre.

Napirenden lesz a helyi közösségi közlekedés kérdése is. A közszolgáltatási szerződéshez kapcsolódó döntések és a 2026. május végéig szóló követelmények elfogadása lényegében arról szól, milyen feltételekkel járnak tovább a buszok és villamosok, milyen szolgáltatási szintet vár el a város a közlekedési cégtől, és mindezt mennyiért.

Szó lesz a Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatáról is. Ez a dokumentum azt rögzíti, mit tesz a város a hátrányos helyzetű csoportok – idősek, fogyatékkal élők, mélyszegénységben élők – támogatásáért.

A közgyűlés dönt a polgármester 2026-os szabadságának ütemezéséről és az igazgatási szünet elrendeléséről is a Polgármesteri Hivatalban – ez a lakosság számára főként az ügyintézési rend változásában lesz majd érzékelhető.

Zárt ülésen határoznak a városi kitüntető címekről és díjakról, valamint egyes fellebbezésekről – köztük szociális ügyekben és a közösségi együttélés szabályainak megsértésével kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.