Ugrás a tartalomra

Hétvégi programkavalkád Miskolcon: ásványfesztivál, koncertek és nőnapi élmények

Létrehozva
Miskolcon ezen a hétvégén is számos program várja az érdeklődőket: ásványfesztivál a Miskolci Egyetemen, koncertek, barlangtúra Lillafüreden, családi és nőnapi rendezvények is szerepelnek a kínálatban. Összegyűjtöttük a legérdekesebb miskolci programokat.
Kép
Közönségkorcsolya a 2-es jégcsarnokban
Közönségkorcsolya a 2-es jégcsarnokban. Fotó: Mocsári László

Közönségkorcsolya

Továbbra is várják a korcsolyázni vágyókat a Miskolci Jégcsarnok 2-es pályáján. A 10. héten több időpontban is jégre léphetnek az érdeklődők. Pénteken, március 6-án 19 és 21.30 között tartanak közönségkorcsolyát. Március 7-én, szombaton két turnusban – 16 és 18 óra, valamint 19 és 21.30 között – várják a látogatókat. Vasárnap, március 8-án délelőtt 10 és 12.30, délután pedig 13.30 és 16 óra között lehet korcsolyázni.

Kultúrtörténeti Kalandozások

A mesék évezredes történetmintáit állítja középpontba a Herman Ottó Múzeum Képtárának következő programja Miskolcon. A pénteken 17.30-kor kezdődő esemény kiindulópontja Lotz Károly „Ámor és Psziché” című festménye lesz, amelynek segítségével az előadás a mítoszok és mesék visszatérő motívumait, valamint azok mai gondolkodásunkra gyakorolt hatását vizsgálja.

Beat Forradalom a Grizzly Music Pubban

Péntek este a The Beatcats és Illés Emlékzenekar lép fel a Grizzly Music Pubban.

FISH! lemezbemutató a Helynekemben

Se csendben, se halkan lemezbemutató koncerttel érkezik a FISH! zenekar péntek este a Helynekembe.

42. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál a Miskolci Egyetemen

Negyvenkettedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legnagyobb ásványfesztiválját március 7-8. között. A programok között vannak tematikus kiállítások, tudományos és népszerűsítő előadások, gyermekfoglalkozások, valamint az egyetem tanszéki kiállításai, amelyeket szakmai vezetéssel tekinthetnek meg az érdeklődők.

Preview Image
Ásványfesztivál a Miskolci Egyetemen 2025-ben. Mocsári László galériája.

Speciális hosszú túra a Szent István-barlangban

Különleges programokkal csatlakozik idén is a Barlangok Hónapja országos rendezvénysorozathoz a lillafüredi Szent István-barlang. A látogatók márciusban kedvezményes és egyedi ajánlatokkal fedezhetik fel hazánk föld alatti világát. A programsorozat keretében speciális, mintegy 50 perces hosszú túrákat hirdetnek, amelyek során a barlang ritkán látogatható részeit – a Fekete-termet és a cseppkőkben gazdag Tordai-hasadékot – is bejárhatják az érdeklődők. Utóbbihoz a hagyományos túra lépcsőin túl további 76 lépcsőfokot kell megtenni túravezető kíséretében. A rendhagyó szakvezetés a barlang kialakulása és formakincse mellett az itt élő állatvilágra is kitér. A látogatók többek között a barlangokban telelő denevérekről, azok életmódjáról és védelméről is hallhatnak, sőt jó eséllyel függeszkedő példányokat is megfigyelhetnek a túra során.

Szombaton ismét várják látogatóikat az árva kutyusok és cicák

Már a 246. alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol ismét találkozhatnak a szeretetre vágyó négylábúakkal.

Az igazmondó juhász a Csodamalomban

A Ziránó Színház új előadásában az ismert magyar népmese frissen, humorral és sok játékkal igyekszik megtalálni az igazságot szombaton 10.30-tól a Miskolci Csodamalom Bábszínházban.

Gryllus Vilmos - Énekelni jó

Gryllus Vilmos, Magyarország egyik legnépszerűbb gyermekelőadójának koncertjét hallhatják Miskolcon az Ady Endre Művelődési Házban szombaton 10.30-tól. Kifejezetten erre az alkalomra összeválogatott - legnépszerűbb Gryllus dalok" hallhatók majd.

Tavaszi alkotóműhely

Növényjelölő táblácskák készítésére várják az érdeklődőket szombaton 15 órától a Szeleta Parkban.

Különleges nőnapi élmény a Népkerti Vigadóban

Ebben az évben is izgalmas programokkal várja vendégeit a Népkerti Vigadó és a DÉLIDŐ Étterem, az évad pedig egy kiemelt nőnapi vacsoraesttel veszi kezdetét. Március 7-én a Vigadó egy olyan estére hívja vendégeit, amely kifejezetten a hölgyek ünnepéről, a közös élményekről és az elegáns kikapcsolódásról szól. A vendégművész Csonka András lesz.

Hegyizene 2 filmvetítés és beszélgetés

Szendőfi Balázs legújabb természetfilmjét vetítik március 7-én, szombaton 18 órától Miskolcon, a Zöld Szalonban. Az alkotás az Erdélyi-szigethegység vadregényes tájaira kalauzolja a nézőket, miközben arra is ráirányítja a figyelmet, hogyan veszélyezteti az emberi tevékenység az érintetlen természeti területeket – többek között az erdőirtások és az erdőségeket behálózó utak révén. A vetítést beszélgetés és közös gondolkodás követi a természetvédelem aktuális kérdéseiről.

I. Vasgyár Metal Meeting

Szombat este 18 órától a metálé a főszerep a Vasgyári Közösségi Házban. Fellépnek: Iring Ong, Thrassault, Kint a bárány, Shapat Terror és Aornos.

Spiral Coffee nyitóparty

Szombat este 18 órától partival nyitja meg kapuit a Spiral Coffee nevű miskolci kávézó. 

ILDI RIDER koncert a Grizzly Music Pubban

Szombat este ILDI RIDER koncert lesz a Grizzly Music Pubban.

DJ Budai a Helynekemben

Szombat esti buli a Helynekemben: DJ Budai, Dave Wincent és 5ifth Dimension.

Classichouse vol. II. Club Riverben

Szombaton az este házigazdája DJ Simon a Club Riverben.

Nőnapi Éjszakai Fürdőzés

Március 7-én Nőnapi Éjszakai Fürdőzéssel várják a vendégeket az Ellipsum Élmény-és Strandfürdőben. Az érkezéskor a hölgyeket welcome drinkkel köszöntik, az est folyamán a rezidens DJ mellett élőben fellép a slágergyáros, közönségkedvenc DR BRS, aki garantálja a lendületes, éjszakába nyúló hangulatot.

Kép
Éjszakai fürdőzés az Ellipsumban
Éjszakai fürdőzés az Ellipsumban. Fotó: Osztie Tibor

Én Miskolcom fotókiállítás

Milyen a mai Miskolc a fiatalok szemével? A fotókiállítást március 8-ig tekinthetik meg a Miskolci Polgármesteri Hivatalban.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.