Magyarország első iparmágnása
Fazola Henrik (Fassola, Fassole, 1730 körül-1779), Ómassa alapítója és a bükki vasgyártás megteremtője, az ipari tőke első képviselője hazánkban. Lakatosmester volt, aki Würzburgban tanulta ki a szakmát. Magyarországon a Mátra és a Bükk bányakutatásába fogott bele, eközben döntött úgy, hogy létrehozza vasolvasztóját, itt, Ómassán. 1770-ben írta alá a kohó alapításáról szóló dokumentumát Mária Terézia. Érdekesség, hogy diósgyőri vasgyárnak nevezték a telepet, pedig tudjuk, hogy nem ugyanott volt, mint a későbbi Diósgyőri Vasgyár. Ez azért lehetséges, mert a terület, ahol Ómassa település létrejött, a diósgyőri koronauradalomhoz tartozott, a nevét ezért innen kapta.
A Hámori-tó születése
Szerencsések vagyunk mi, magyarok, mert ha igazán szépet akarunk látni, nem kell az országhatáron túlra utaznunk. A határainkon belül maradt a csodás Bükk is, és ebben a hegységben van egy mesterségesen felduzzasztott, meseszép tó, amelyet a XIV. század elejétől ismernek a helyiek, és amely a mai formáját a vaskohászatnak köszönheti.
Ennek a tónak először nem is volt neve, – a „régiek” Fel-tónak hívták, mert a falu felett volt található –, ezért egyszerűen Taj névvel illették, a német Teich – tó jelentésű – szó után. Az egyik régi újságban pedig Diósgyőri-tóként említették. A Hámori-tó elnevezést az első világháborút követően kezdték el használni.
Elődje a Szinva édesvízi lerakódása által visszaduzzasztott Fel-tó volt, amelyet először 1319-ben említett egy pálos kolostorral kapcsolatos oklevél.
Történt aztán, hogy az ómassai kohónál „helyigény” lépett fel, amit a község már nem tudott biztosítani. Ekkor az új kohó helyét Újmassán jelölték ki, mert a kicsiny Fel-tó vize kevés lett volna. A vashámorokat mozgató erő folyamatos biztosítása miatt szükség volt egy víztározóra. A Szinva és a Garadna patakok találkozásánál lévő kis tavacska egy csapásra az ipari élet fontos „kellékévé” vált. Fazola Frigyes, Henrik fi a építtette a gátat, amely a vizet duzzasztotta. A terveket Anton Seidl, kamarai mérnök készítette. 1813-ra datálják a víztározó elkészültét, de az utolsó simításokat 1815-ben végezték. A Hámori-tavat Magyarország legrégibb víztározójaként ismerjük.
Érdekesség, hogy a tó kapacitását „vederben” adták meg, ami 18 és negyedmillió volt.
A magas rangú orosz fogoly Hámorban
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végén egy magas rangú orosz tiszt „akadt horogra”. Ő az orosz vezénylő tábornok - a nevét nem említik a források – testvére volt. Ruttkay Imre hadnagy vezetésével a Hámorban táborozó honvédek Görömböly-tapolca környékén fogták el őt és a társait. A tábornok dühös lett, azonnali bombázással fenyegette városunkat, ha nem adják ki neki a testvérét. Az átadás végül megtörtént, és közben az orosz és a magyar tisztek nagyon összebarátkoztak.
Az oroszok egyébként kedvelték Miskolcot, és nem is egy katona a csapatát hátrahagyva a vármegyénkben lévő tót ajkú települések valamelyikén telepedett le.
Nézzük, milyen véleménye volt Fatyiev kozák kapitánynak városunkról: „Utunkban Kassáról kezdve, már szőlőt is láttunk, csak aztán érkeztünk meg Miskolczra. No itt aztán már tiszta magyarok laknak. Ez a nép egészen más fajta, más jellem. E nép előkelő, derék, talán nem is vétkezem, ha kimondom, hogy nemes, jószívű, habár lázadó is volt.”
A Zsófia-kilátó
A Dolka-hegyen volt egy kilátó, ahonnan meseszép panoráma tárult a túrázók elé. A Szent István-hegyre, a Kerekhegyre, Fehérkőlápára, sőt, az egész Garadna-völgyre is kivételes kilátás nyílott.
A kilátó 1900-ban épült, és az ötlete a Borsodi Bükk Egylettől származott. A tervezője Szűcs Sándor volt. A névadó Vay Erzsébet anyja, Teleki Zsófia volt. Ez lett a Bükk első turistakilátója, 441 méter magasból lehetett róla a környéket kémlelni.
A lebontására a második világháború után került sor, egyrészt azért, mert az állapota leromlott, másrészt pedig azért, mert a közelben Szikla néven egy hadászati központ létesült, ezért nem lehetett tovább a környék szépségében gyönyörködni.
2022-ben a kilátót a régi tervek alapján építették újjá, így ismét gyönyörködhetünk a tájban a Dolka tetejéről.
Reiman Zoltán
