Ugrás a tartalomra

Egy cseppnyi mediterrán hangulat pezsdítette fel a kvaterkázók vérét

Létrehozva
A bükki borok szerelmesei bizonyára szombat este is az Avason kötöttek ki, ahol ez úttal a görög kultúráé volt a főszerep.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Az Avasi Kvaterka egész napos tavaszváró, aktív, a mozgásra épülő programsorozattal kedveskedett a miskolciaknak „Elég volt a hidegből!” mottóval, március 14-én, szombaton, amiről korábban már beszámoltunk. Az eseménynek a jó idő is kedvezett és megalapozta az esti mulatozást. 

Aztán egy különleges közösségi élmény vette át a stafétát: Miskolc avasi boutique fesztiválja a mélyvölgyi pincesoron. Természetesen a megszokott borozgatás sem maradhatott el, új bükki borokkal és más nemes nedűkkel. Sőt a vízipipa is előkerült.

Kép
Avasi Kvaterka
Vízipipázó fiatalok az Avasi Kvaterkán. Fotó: Mocsári László

Szintén kuriózum volt, hogy a mediterrán görög kultúra jegyében telt az este. A finom görög ételek és italok kóstolása mellett a görög táncházba is bekapcsolódhattak a táncoslábú vendégek a Miskolci Görög Önkormányzat jóvoltából. 

A zenei kínálatban élőzene és koncertek is szerepeltek. Fellépett többek között az Audrey M duó, a DeBaba zenekar, valamint utcazenével csinált jó hangulatot a Számadó Zenekar.

Címkék

Ez is érdekelhet

Forgalmi változás a Corvin utcán
MiskolcBaleset
A Corvin utcán történt közúti baleset miatt rendőri intézkedés lépett érvénybe.
Digitális játszótér a könyvtárban
MiskolcSzabadidő
Különleges élmény részeseivé válhatnak azok, akik ellátogatnak április 13-án, hétfő délután a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárba. Kipróbálhatják a legmenőbb kütyüket.
Dohány András Független választás 2026 Fotó: Mocsári László
Dohány András a jobb sorsra érdemes városról, új ipari parkról
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohány András, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 2-es választókerületben élők voksolhatnak.
Corvin baleset
Hatalmas csattanás Miskolc belvárosában: mentők a helyszínen
MiskolcBaleset
A tűzoltók a Corvin utcában áramtalanították a járműveket szerda délután.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.