Ugrás a tartalomra

Végleg felszámolják a számozott utcai telepet

Létrehozva
Csaknem ezer köbméternyi illegális hulladékot és építési törmeléket szállítanak el a számozott utcákból – jelentette ki Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, miniszteri biztos.
Kép
Végleg felszámolják a számozott utcai telepet Fotó: Juhász Ákos
Végleg felszámolják a számozott utcai telepet. Fotó: Juhász Ákos

A miskolci számozott utcák Miskolc egyik korábbi, leromlott állapotú, szegregált területe. Ezek közül az Ötödik és Hatodik utcák felszámolásának végső munkálatai kezdődtek el szerdán. A területen évek óta zajlik a rendezés és a bontás, most pedig az utolsó fázisba érkezett a folyamat.

Napokon belül végezhetnek, a munkálatok várhatóan húsvét előtt teljesen befejeződnek.

– A végső tereprendezési munkákat készítjük elő, hiszen megígértük, hogy teljesen rendezzük a számozott utcák környékét. Most ennek a folyamatnak az utolsó szakaszában járunk – mondta Hollósy András.

Kép
Végleg felszámolják a számozott utcai telepet Fotó: Juhász Ákos
Hollósy András: Teljesen rendezzük a számozott utcák környékét. Fotó: Juhász Ákos

Hozzátette: céljuk, hogy egy rendezett, élhető környezetet adjanak vissza a miskolciaknak.

– Azon dolgozunk, hogy Miskolcon rend és rendezettség legyen, ennek pedig fontos része ez a rendrakás – fogalmazott.

Preview Image
Juhász Ákos galériája.

A nyomortelepi rész ezzel véglegesen megszűnik.

– A jövőben szeretnénk megtalálni a terület számára legmegfelelőbb funkciót – tette hozzá az alpolgármester.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.
Újra dobogóra állhatott Vincze Réka
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Hamarosan ismét nemzetközi színpadon szerepelhet.
Közösségi vacsora, zene, csillagles és Szent Iván-éji varázslat a Szeleta Parkban
MiskolcGasztroSzabadidőKörnyezet
A nyári napforduló estéjén ismét megterül Miskolc közös asztala. A tavaly nagy sikerrel debütált Terülj, terülj… közösségi vacsoraest június 21-én, vasárnap tér vissza. Ezúttal a Szeleta Parkba várják a közönséget, ahol a természet, a zene és a hagyományok találkoznak egy felejthetetlen nyáresti program keretében.