Ugrás a tartalomra

Drónt is bevetettek a Bábonyibércen

Létrehozva
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartottak csütörtökön Miskolcon, a Bábonyibérc soron. Ezúttal drónt is bevetettek. Roncsautóban élőket, illegális hulladék lerakásokat és elhagyatott roncsautókat találtak.
Preview Image
Drónnal a Bábonyibércen. Juhász Ákos galériája.

Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron. A helyszíni bejáráson részt vett Hollósy András alpolgármester, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) vezetője, Kovács László Csaba és munkatársai, valamint Molnár Péter önkormányzati képviselő.

Elkapjuk a bajkeverőket és felszámoljuk az illegális hulladéklerakókat

– hangsúlyozta Hollósy András.

Kép
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Hollósy András alpolgármester, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) vezetője, Kovács László Csaba, valamint Molnár Péter önkormányzati képviselő. Fotó: Juhász Ákos

Az elmúlt időszakban már jelentős mennyiségű hulladékot szállítottak el a területről, azonban rövid időn belül újra megjelent a szemét. A hatóságok szerint ez is indokolja a fokozott és rendszeres ellenőrzéseket.

Drónnal figyelik a problémás területeket

A Bábonyibérc sor környékéről érkezett a legtöbb lakossági bejelentés az illegális hulladék miatt, ezért az ellenőrzés során modern eszközöket is bevetettek.

– Innen érkezett a legtöbb lakossági jelzés. Most drónt is használunk a hatékonyabb ellenőrzés érdekében – emelte ki az alpolgármester.

A drón segítségével olyan területeket is átvizsgáltak, amelyek gyalogosan vagy járművel nehezen közelíthetők meg.

Kép
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Drónnal Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos

Roncsautóban éltek

Az ellenőrzés során a rendészek egy rossz állapotú, betört üvegű autóra figyeltek fel. A jármű átvizsgálásakor kiderült, hogy abban két ember tartózkodik.

– A férfi és a nő vidékről érkezett Miskolcra. Nem követtek el jogsértést, azonban hajléktalan életmódot folytattak. A Máltai Szeretetszolgálathoz és a Vöröskereszthez irányítottuk őket – mondta Kovács László Csaba.

Kép
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Roncsautóban élt egy férfi és egy a nő. Fotó: Juhász Ákos

Számos intézkedés történt az ellenőrzés során

A hatóságok folyamatosan kapnak lakossági panaszokat: több helyen halmozódik fel a szemét, és hónapok óta elhagyott járművek is nehezítik a helyzetet. Emellett a közösségi együttélés szabályainak megszegése is gyakori probléma a környéken.

A Miskolci Önkormányzati Rendészet megnövelt létszámmal volt jelen a helyszínen. Az ellenőrzések során több szabálytalanságot is feltártak, és számos intézkedést hoztak:

  • általános tájékoztatást adtak kutyatartási körülményekről és szemétszállításról nyolc esetben
  • hulladékgazdálkodási eljárást indítottak hat alkalommal
  • gazos, szemetes ingatlanok miatt öt esetben intézkedtek
  • három roncsautó ügyében léptek fel
  • egy esetben az ingatlan karbantartásának elmulasztása miatt indult eljárás.
Kép
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos

Miért jelent komoly gondot az illegális hulladék?

Az illegális hulladéklerakás nemcsak a városképet rontja, hanem komoly környezeti és egészségügyi kockázatokat is jelent. A felhalmozott szemét vonzza a kártevőket, fertőzésveszélyt okozhat, és hosszabb távon károsíthatja a talajt és a környezetet is. A problémát tovább súlyosbítja, hogy az elszállított hulladék helyére gyakran rövid időn belül újabb szemét kerül.

Kép
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos

Folytatódnak az ellenőrzések Miskolcon

Az alpolgármester hónapok óta rendszeresen tart ellenőrzéseket a város különböző pontjain a rendészekkel. Korábban az Üveggyár és a Békeszálló környékén is vizsgálódtak.

A hatóságok hangsúlyozták: a hasonló akciók a jövőben is folytatódnak, különös tekintettel azokra a területekre, ahol visszatérő problémát jelent az illegális hulladéklerakás és a köztisztasági szabályok megszegése. Céljuk a közbiztonság javítása és a rendezettebb városi környezet kialakítása.

Ez is érdekelhet

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.
Miskolc 14-es busz MVK
Valami készül a város egyik forgalmas pontján: az utasok már most érzik a változást
Miskolc
Már csütörtöktől több buszjárat közlekedésében is módosítás lépett életbe, és nem minden ott történik, ahol megszoktuk. Érdemes figyelni, mert könnyen meglepetés érheti az utasokat.