Ezen a hét végén Miskolcon rendezik meg az idei V-VI. korcsoportos kosárlabda ,,B” diákolimpia országos döntőjét, amelynek keretében 20 leány és 20 fiú csapat harcol az érmes helyek megszerzéséért. A sportág amatőr (a versenyrendszerekben igazolt sportolói státusszal nem rendelkező) játékosai által alkotott csapatok városunk két helyszínén játszanak mérkőzéseket, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tornacsarnokaiban, valamint az Egyetemi Körcsarnokban.
Utóbbi helyen tartották pénteken este a rendezvény megnyitóját, amelyen elsőként Miskolc polgármestere köszöntötte a megjelenteket.
Tóth-Szántai József - a Himnusz után és még a diákok olimpiai eskütétele előtt – többek között arról beszélt, hogy milyen fontos, mennyi energiát ad a pályán lévőknek a lelátóról, illetve a pálya közeléből érkező biztatás, szurkolás, és arra a kérte a jelenlévőket, hogy ezzel is segítsék egymást.
A polgármester Miskolc nevében köszöntötte a városba érkezett vendégeket, majd így fogalmazott: ,,Kívánom, hogy érezzék, érezzétek jól magatokat Miskolcon, küzdjetek az utolsó töltényig, sportszerűen, egyenes derékkal!”
A városvezető ezekkel a szavakkal köszönt el a résztvevőktől: ,,Hajrá diákok! Hajrá diákolimpia!”
Köszönet Miskolcnak
Erős Dániel, a Magyar Diáksport Szövetség ügyvezető igazgatója az ünnepélyes megnyitó során arról beszélt, hogy a tavalyi évadban 170 ezer tanuló vett részt a diákolimpiai küzdelmekben, 60 sportágban, amelyek közül az egyik legnépszerűbb, lenagyobb létszámú a kosárlabda volt. Hozzátette: ennek a sportágnak az itt felvonult korcsoportjában 200 iskola együttese vett részt, ami 3600 fiatalt jelent.
Az ügyvezető igazgató Miskolc városát a magyar sport egyik legfontosabb központjának nevezte, az infrastrukturális, és egyéb feltételek tekintetében, és köszönetét fejezte ki, hogy a város egy újabb diákolimpiai döntőnek ad otthont. Ennek kapcsán köszönetet mondott a miskolci önkormányzat vezetésének, a két nagy miskolci sportszervezeteknek, a DVTK-nak és a MEAFC-nak, és nem utolsósorban azoknak, akik az esemény szervezésében szerepet vállaltak.
Az V-VI. korcsoportos kosárlabda „B” diákolimpia országos döntőjében a vármegyéből három csapat vesz részt: a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium fiú és lány csapata, illetve a lányoknál a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium.