Ugrás a tartalomra

Akkor és most: az Erzsébet tér

Létrehozva
A fekete-fehér, 1955-ben készült felvételen az Erzsébet tér látható az Avas felől nézve, csakúgy, mint a napokban készül párján.
Kép
Akkor és most: az Erzsébet tér az Avas felől. Forrás: Fortepan
Akkor és most: az Erzsébet tér az Avas felől. Forrás: Fortepan/Pálfi Balázs

Az Erzsébet tér egyike Miskolc legrégebbi tereinek. Kialakításában nagy szerepet játszottak az esztétikai szempontok, ugyanis a korábban itt állt, lebontott malom helyén rálátás nyílt az avasi gótikus templomra, valamint a Szinvára. Az 1890-es években Papmalom, később Fürdő térnek hívták, Erzsébet térnek csak később nevezték el, de rövidebb ideig hívták Szabadság térnek is. A fürdő épületét 1892-ben kezdték építeni, ugyanekkor épült a vele szemben lévő Diószeghy-ház. A téren helyezkedik el az egykori Aranyszarvas patikának helyet adó saroképület, szembe szomszédja, a Steinfeld-ház, az Erzsébet tér 1. szám alatti Pataky–Argay-ház, valamint a Miskolci Akadémiai Bizottság székháza is. Az első szökőkutat és virágágyásokat 1912–13-ban alakították ki. Legutóbb 2010-ben korszerűsítették az Erzsébet teret, ekkor bontották ki újra a Szinvát és alakították ki az új Erzsébet hidat is.

Kép
Akkor és most: az Erzsébet tér az Avas felől. Fotó: Osztie Tibor
Akkor és most: az Erzsébet tér az Avas felől. Fotó: Osztie Tibor

Ritka, régi miskolci képeslap vagy fotó birtokában van, amelyet szívesen megmutatna a nagyközönségnek az Akkor és most rovatunkban? Küldje el szerkesztőségünknek az info@mikom.hu címre, és néhány sorban írja meg, hogy mi látható a képen, a levél tárgyában pedig tüntesse fel: Akkor és most.

Címkék

Ez is érdekelhet

Az állatkert lakói is szeretik a „strandolást”
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Állatkert munkatársai medencékkel, párakapukkal, lédús állateledellel is készültek az extrém hőségre.
Megkezdődött a Pattantyús utca felújítása
Miskolc
Az avasi útfelújítási program következő ütemeként hétfőn megkezdődött a Pattantyús utca teljes körű felújítása. A kivitelezés miatt a Mendikás dűlő és a Klapka György utca közötti szakaszt teljes szélességében lezárták a közúti forgalom elől.
Képgaléria
„Akik mások sikerét építik” – elismerte oktatóit és duális partnereit a Miskolci Szakképzési Centrum
MiskolcOktatás
A Miskolci SZC átadta idei tehetséggondozó elismeréseit kedden, intézményeiben dolgozó kiemelkedő oktatóinak, duális partnereinek. Emellett díjazták a Szakma Sztár Fesztiválon eredményesen szereplő diákokat is.
Szerda éjfélig meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Miskolc
Miskolc önkormányzata arra kéri a lakosságot, hogy a hőségriadó idején fokozottan figyeljenek saját egészségükre és egymásra.