Ugrás a tartalomra

Orbán Viktor Miskolcon: megtelt a Szent István tér

Létrehozva
Országjárásra indult Orbán Viktor, melynek következő állomása Miskolc volt. A miniszterelnök március 21-én, szombaton 16 órakor mondott beszédet a Szent István téren, előtte Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, Hollósy András alpolgármester, miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt, Csöbör Katalin országgyűlési képviselőjelölt és Lázár János miniszter is felszólalt.
Preview Image
Orbán Viktor Miskolcon. Osztie Tibor galériája.

Megtelt a Szent István tér szombat délután. Orbán Viktor országjárása Miskolcra érkezett.

Tóth-Szántai József polgármester: Miskolc sokat kapott a kormánytól

- Miskolc kemény, sokat látott város, olyan hely, ahol az emberek, arra figyelnek, mi valósul meg az ígéretekből. Egy polgármester dolga, hogy Miskolc ne maradjon ki a támogatásokból, a jövőből. Abban hiszem, hogy a miskolciak eredményt várnak, partnerséget. Elégedetlenkedni könnyű, de Miskolc sokat kapott a kormánytól 2010 óta. Átvállalta a város adósságait, kimentette a pénzügyi csapdából, 36 milliárdot vállalt át 2013-ban. Ezzel Miskolc új levegőhöz jutott. 360 milliárd fejlesztési lehetőség nyílt meg a Modern Városok Programmal.

- Miskolc akkor tudott előrelépni, amikor a kormány itt volt a hátunk mögött. Ez így van most is, itt van a támogatás a hátunk mögött. Támogatják a Bükk városa programot, ami arról szól, hogy ne csak túléljen, hanem irányt mutasson. Ehhez megkaptuk a partnerséget a kormánytól. Milliárdok érkeztek, 6,5 milliárd a DAM-ra, zajlik az egykori Avas szálló felújítása, de van még mit megépíteni, visszaadni a miskolciaknak.

- Büszke vagyok arra, hogy együtt dolgozhatok Csöbör Katalinnal és Hollósy Andrással. Bízom abban, hogy ötödször is nyer Csöbör Katalin, Miskolcnak kell az ereje. Bízom abban is, hogy Hollósy András sikerrel hozza majd a körzetét, a DVTK család tagjaként igazi támasza a városnak.

- Hiszem, hogy áprilistól még erősebb lesz a csapat, hogy ma ez Miskolc érdeke. A város barátsággal és partnerséggel fordult a kormány felé, és ezt kapta vissza. Ezen az úton akarok tovább menni. Fontos, hogy legyen mögöttünk egy barát, akivel egy nyelvet beszélünk. A jövőt kiharcolni, megszervezni, felépíteni kell, és mindig tudni, kire számíthatunk. Stabilitást, kiszámíthatóságot kapunk a kormánytól. Ha letérünk, nem tudjuk, mi vár ránk. Csak kérdőjelek lennének. Nem léphetünk vissza, nem kísérletezhetünk a jövővel. - Készen állunk arra, hogy folytassuk, amit elkezdtünk, hogy a programunkból valóság legyen. Ehhez kérünk partnerséget. Ehhez munkát, kitartást, egyenességet és hűséget tudunk ígérni a saját közösségünkhöz - mondta Tóth-Szántai József polgármester.

Kép
Orbán Viktor Miskolcon
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere. Fotó: Osztie Tibor

Hollósy András alpolgármester, miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt: Élhető várost építünk, ahová jó hazajönni

- Talán még soha nem néztünk ki ennyire jól Miskolcon, köszönöm, hogy itt vagytok. Isten, haza, család - akinek ezek fontosak, azok itt vannak. Szent István király a város védőszentje, itt fejezzük ki, amit 1000 éve lefektetett. Akkor is voltak Orseoló Péterek, akik családot romboltak szét, istentelenül éltek. Most Zelenszkij és Brüsszel érdekeit szolgálja ki, ebből Miskolcon sem kérünk.

- Zelenszkij emberei, vagy Szent István ősei - ez a kérdés, válasszatok.

- A DAM évtizedekig élte csipkerózsika álmát. Mi emeltük fel először a cselekvés zászlaját 2024-ben. Megszereztük a terület többségét, utakat, vasutat, csarnokokat, pályaudvart szereztünk. Indulhat a Diósgyőr-expressz, köszönet ezért a kormánynak.

- Szereztünk mást is, ennél sokkal többet, amire évtizedek óta vártak a miskolciak: reményt egy új irányra, ami hosszú évtizedekig meghatározza a város életét. Erősödő közbiztonság, erős turizmus, a fiatalokat itthon tartó intézkedések, a Salkaházi program a nyugdíjasokat segíti. Élhető várost építünk, ahová jó hazajönni.

- Nem kérünk abból, aki pöcegödörnek nevezi a várost. Nincs megbocsátás, amíg nem kérnek bocsánatot a várostól. A Tisza és bábjai azok rezsijét akarják megemelni, akik sokat dolgoztak. Ezt nem fogjuk hagyni.

- Soha nem látott tömeggel jelezzük, mi vagyunk a békés többség, április 12-én pedig a győztes erő.

- Fel, győzelemre! Hajrá, Miskolc, hajrá, Diósgyőr! - mondta Hollósy András alpolgármester, miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt.

Kép
Orbán Viktor Miskolcon
Hollósy András alpolgármester, miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt. Fotó: Osztie Tibor

Csöbör Katalin országgyűlési képviselőjelölt: Folytatni fogjuk a magyar érdekek érvényesítését

- Mi forog veszélyben? 16 éve Miskolc óriási fejlődésen ment keresztül, 54 beruházás, 5 ezer munkahely létesült, iskolák, óvodák, templomok újultak meg, ahogy az M30-as autópálya is. Megnyílik a miskolci repülőtér is. De rengeteg munka vár még ránk. A környékbeli településekkel együtt fejlődik Miskolc. Nyáron új beruházás befejeződni, 1000 új munkahely létesül a HALMS-nál. Közben fejlődött az Avas és a belváros is.

- Mindezek az itt élők életét teszik jobbá. De ez most veszélyben forog, ahogy a biztonságunk, a magyar családok békéje, Magyarország függetlensége is.

- Volt, hogy elvesztette az ország a cselekvőképességet. Amikor nem Budapesten, hanem külföldön születtek a döntések, akkor a magyar emberek érdeke a háttérbe szorul.

- Mi ezt nem hagyjuk! Meg fogjuk védeni az ország függetlenségét, az eredményeket, a 13. és 14. havi nyugdíjat, a rezsicsökkentést, a magyar anyák támogatását.

Kép
Orbán Viktor Miskolcon
Csöbör Katalin országgyűlési képviselőjelölt. Fotó: Osztie Tibor

- A szomszédban 4 éve háború dúl, a következményeit mi nyögjük. A Közel-Keleten is kitört a háború, felbolydult a világ. Zelenszkij nyomást gyakorol az országra. Veszélybe sodorják a magyar családok megélhetését.

- A magyar baloldal, Brüsszel mit kínál Miskolcnak? Egy Jakab Pétert, aki egy személyben felelős a közbeszéd zuhanásáért? Juhász Roland pedig a saját tartozásaival sem tud elszámolni. Miskolcon nem érhetjük be ennyivel.

- Folytatni fogjuk a magyar érdekek érvényesítését Orbán Viktor vezetésével. Megvédjük Magyarország függetlenségét, a Fidesz a biztos választás - mondta Csöbör Katalin országgyűlési képviselőjelölt.

Preview Image
Tömeg a Szent István téren.

Lázár János miniszter: új bérletet vezetünk be

Szerinte Magyar Péter balhéra hívta a híveit Miskolcon, ezért jött el Borsodba.

- Mi mindig összetartunk a bajban, ránk mindig számíthatnak. Képesek vagyunk minden magyart megvédeni, meg fogjuk védeni Orbán Viktort is. Senkitől nem félünk, soha nem hátrálunk, soha nem adjuk fel a küzdelmet mi, fideszesek – fogalmazott.

Az építési és közlekedési miniszter bejelentette azt is, hogy április 1-jétől a vármegye és az országbérletek érvényesek lesznek az MVK Zrt. járatain is.

- A mi politikánk mindig az emberekről szól. A közlekedéspolitikánk: fizessenek kevesebbet az utasok, olcsó és megbízható közszolgáltatást mindenkinek – hangsúlyozta.

- Néhány héttel ezelőtt megvédtünk mindenkit az országban, az olaj és az üzemanyag árát maximalizáltuk. Így döntött Orbán Viktor. Mindig a magyarokért dolgozunk. A Fidesz a biztos választás. A változás veszélyes, kiszámíthatatlan. A választás tétje tehát az ország biztonsága és a magyarok pénze – fogalmazott Lázár János. – Április 12-én mindenki a saját maga sorsáról, az életéről dönt, hogy biztonságban fog-e élni, mennyiből fogja fenntartani az életét. Folytatjuk a minimálbéremelést, lesz 13. és 14. havi nyugdíj, nem fogjuk feladni a magyarok érdekeit. Ez egy sorsválasztás lesz, hogyan és mennyiből fogunk élni, erről döntünk.

Kép
Orbán Viktor Miskolcon
Lázár János Miskolcon. Fotó: Osztie Tibor

Orbán Viktor miniszterelnök: ma már nincs magyar ipar, magyar gazdaság Miskolc nélkül

1990-ben Miskolc nagy bajban volt, és nagy kérdés előtt állt: sikerül-e egy modern ipari várost alakítani a borsodi megyeszékhelyből. Ma azonban már nincs magyar ipar, magyar gazdaság Miskolc nélkül, a város visszanyerte a régi rangját, Miskolc az ország egyik legfontosabb ipari központja – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a borsodi vármegyeszékhelyen. Részletek itt!


Miskolc nagygyűlés:

 

Címkék

Ez is érdekelhet

A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.
garázsvásár Vörösmarty lakótelep Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi garázsvásár a Vörösmarty lakótelepen
MiskolcSzabadidő
Tavaszi garázsvásárt rendeztek szombaton délelőtt a Vörösmarty lakótelepen, ahol három órán keresztül bárki árusíthatta megunt, de jó állapotú tárgyait.
Képgaléria
Orbán Viktor Miskolcon
Orbán Viktor miniszterelnök: ma már nincs magyar ipar, magyar gazdaság Miskolc nélkül
MiskolcBelföldGazdaság
1990-ben Miskolc nagy bajban volt, és nagy kérdés előtt állt: sikerül-e egy modern ipari várost alakítani a borsodi megyeszékhelyből. Ma azonban már nincs magyar ipar, magyar gazdaság Miskolc nélkül, a város visszanyerte a régi rangját, Miskolc az ország egyik legfontosabb ipari központja – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a borsodi vármegyeszékhelyen.
Szoros csatában marad alul a DVTK. Fotó: magánarchívum
A diósgyőri hölgyek is kikaptak
MiskolcSport
Labdarúgás, Simple Női Liga NB I., 15. forduló: hazai környezetben veszítettek a piros-fehérek.