Ugrás a tartalomra

Nem lehet elég korán kezdeni

Létrehozva
Babákat vártak édesanyjukkal a Miskolci Galériába, ahol egy tárlatvezető most a népművészeti kiállításról beszélt. Az anyasággal kapcsolatos motívumokat külön kiemelték.
Kép
Babákat vártak édesanyjukkal a Miskolci Galériába. Fotó: Mocsári László
Babákat vártak édesanyjukkal a Miskolci Galériába. Fotó: Mocsári László

Egy éve márciusban indult a programsorozat Babákkal a múzeumban címmel.

– Én azelőtt nem sokkal tértem vissza az anyasági szabadságomról, és próbáltam beilleszkedni a múzeumpedagógiai osztály munkájába, kerestem, mi az, ami az enyém lehetne, vagy hogyan tudnám megtalálni a saját feladatkörömet az osztályon belül – mesélt a kezdetekről Szabó-Sári Anikó. – Akkor jöttek a hírek, hogy bekapcsolódtunk az országos múzeumpedagógiai programba. Ez azt hozta magával, hogy megnéztük, más múzeumokban mik működnek, és Budapesten láttam meg ezt a fajta foglalkozást, ami nekem nagyon tetszett. Akkor még csak budapesti és környékbeli múzeumok fogadtak anyukákat babájukkal, a vármegyében ilyen nem volt. Azt gondoltam, ez közel áll hozzám témában – nyilatkozta.

Kép
Egy éve márciusban indult a programsorozat Babákkal a múzeumban címmel. Fotó: Mocsári László
Egy éve indult a programsorozat Babákkal a múzeumban címmel. Fotó: Mocsári László

A szervező szerint azért érdemes ilyet megrendezni, mert a nők anyaságuk idején, különösen amíg kicsi a gyerek, nagyon sokszor bezárva érzik magukat otthon.

– Vannak, akik szívesen és könnyen eljárnak programokra, társaságba, de vannak, akiket korlátoz az, hogy egy babával vannak otthon, és nem tudnak eljutni olyan kulturális eseményekre, ahova máskor, más életszakaszukban könnyebben eljutottak. Ezzel azt szeretnénk nekik biztosítani, hogy nyugodtan eljöhetnek akár a múzeumba úgy, hogy nem kell azon izgulniuk, mit szól a többi látogató ahhoz, hogy esetleg hangosabbak a gyerekek. Ilyenkor itt, a múzeumban ki szoktunk tenni egy táblát, hogy kérjük a többi látogató türelmét, mert most egy babás program folyik, és az ő kedvükért gyűltünk össze.

Közösség formálódik

Szabó-Sári Anikó beszélt arról is, hogy mind a mamának, mind a babának nagyon jó alkalom belépni egy új közösségbe.

– Ez a csoport babás anyukákat, néha apukákat, néha nagymamákat is tömörít. Jók a visszajelzések, a legtöbben nagyon jó ötletnek tartják. Örülök, hogy vannak lelkes visszajáró anyukák, akik mondják, hogy kár, hogy csak egyszer van egy hónapban, és nem is mindig. Eddig hét alkalom volt, ez a nyolcadik. Igyekszünk mindig más kiállításba menni, röviden, amíg a babák bírják, hiszen ilyenkor végig fogni kell a kezüket vagy ölben vannak, esetleg magukra kötik őket, hogy vigyázzunk a kiállított tárgyakra. Utána azonban nekik is kedvezünk: mondókás, dalolós levezetés van. Ekkor már meg lehet őket etetni, itatni, de még szoptatási lehetőséget is biztosítunk – mondta a szervező.

Kép
Egy éve márciusban indult a programsorozat Babákkal a múzeumban címmel. Fotó: Mocsári László
Közösségépítő program. Fotó: Mocsári László

Emiliának szerdán lesz az első születésnapja, ezen az alkalmon tehát ezt is megünnepelte a kis közösség. Édesanyja, Kiss Brigitta elmondta, hogy már negyedszer jöttek el a foglalkozásra.

– Minden alkalmon részt vettünk. Nagyon fontosak nekünk ezek a programok, nem hagyjuk ki. Fontosnak tartom, hogy Emilia itt tud találkozni kisbabákkal, és mi, felnőttként részt veszünk a kulturális életben. Korábban is jártam múzeumba, főleg Debrecenben, hiszen onnan költöztünk ide Miskolcra – mondta az édesanya.

Ez is érdekelhet

Az állatkert lakói is szeretik a „strandolást”
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Állatkert munkatársai medencékkel, párakapukkal, lédús állateledellel is készültek az extrém hőségre.
Megkezdődött a Pattantyús utca felújítása
Miskolc
Az avasi útfelújítási program következő ütemeként hétfőn megkezdődött a Pattantyús utca teljes körű felújítása. A kivitelezés miatt a Mendikás dűlő és a Klapka György utca közötti szakaszt teljes szélességében lezárták a közúti forgalom elől.
Képgaléria
„Akik mások sikerét építik” – elismerte oktatóit és duális partnereit a Miskolci Szakképzési Centrum
MiskolcOktatás
A Miskolci SZC átadta idei tehetséggondozó elismeréseit kedden, intézményeiben dolgozó kiemelkedő oktatóinak, duális partnereinek. Emellett díjazták a Szakma Sztár Fesztiválon eredményesen szereplő diákokat is.
Szerda éjfélig meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Miskolc
Miskolc önkormányzata arra kéri a lakosságot, hogy a hőségriadó idején fokozottan figyeljenek saját egészségükre és egymásra.