Ugrás a tartalomra

Ideiglenesen áthelyezik a 32-es megállóját

Létrehozva
Március 30-án, hétfőn várhatóan 9 órától útfejlesztési munkálatok miatt a Gömöri pályaudvar felé közlekedő 32-es autóbuszok Vörösmarty városrész megállóhelye – ideiglenes jelleggel – áthelyezésre kerül a turbókörforgalom túloldalára, körülbelül 30 méterrel a Búza tér irányába.
Kép
v 32-3.jpg.jpg (206.92 KB)

Az ideiglenes megállóhely megegyezik azzal a helyszínnel, amely korábban a Szinvapark megállóhely áthelyezésekor került kijelölésre. A munkálatok ideje alatt itt állnak meg a 23-as, a 24-es és a 45-ös autóbuszvonal járatai is - közölte az MVK.

Ez is érdekelhet

Elszórtan zápor, zivatar kialakulhat
Miskolc
Pénteken hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk a térségben, de helyenként futó zápor, zivatar időnként kialakulhat.
Avasi útfelújítás
Ezeken az útszakaszokon ne megszokásból vezessen
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról pénteken.
Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.