Ugrás a tartalomra

Megtaposott emberek, összehúzott testek

Létrehozva
Nem mindennapos látványvilágot mutat be a PsychArt 24 kiállítás. A mentális betegségekkel küzdők tárlatának megnyitója csütörtökön volt a Feledy-házban.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A 2025 szeptemberében rendezett országos művészeti maraton kilenc város egyidejű részvételével valósult meg, és Miskolcon a Zenepalotában 0-24 órában zajlott a festés, amely egy antistigma program része is volt. A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria, a Mások-Másképpen Alapítvány és a Miskolci Mentálhigiénés Műhely közösen szervezte meg azt, hogy városunkban három héten át látogatható a vándorkiállítás.

Kákóczki András, a Miskolci Galéria tagintézmény-vezetője köszöntötte a Feledy-házhoz képest nagy közönséget. – Számomra fontos hangsúlyozni, hogy itt nem az esztétikum az elsődleges, hanem az önkifejezés, az érzelmek feldolgozása és a tudattalan tartalmak megjelenése. Az art brut irányzat azt jelenti, hogy nem képzett alkotók hoznak létre műveket, amik a marginális élethelyzetekben megnyilvánuló képzőművészeti kreativitás tárgyi megjelenései. Úgy gondolom, ezek az alkotások közösséget teremtenek, és segítik az elfogadást. Hiszem, hogy ez közelebb viszi az embereket a kortárs művészethez – mondta a tagintézmény-vezető.

Kép
PsychArt 24 kiállítás a Feledy-házban

Jármai Ágota, a Mások-Másképpen Alapítvány és a Miskolci Mentálhigiénés Műhely főszervezője arról beszélt, hogy számára ez az esemény nemcsak művészeti vagy terápiás jelentőségű, hanem társadalmi üzenetet is hordoz. – A 24 órás festőmaratonnal az volt a célom, hogy felhívjuk a figyelmet a mentális betegséggel élők helyzetére. Szeretném továbbfejleszteni ezt a kezdeményezést, például bevonni szállodákat, hogy kiállítsák ezeket a műveket. Köszönöm mindenkinek, aki alkotott vagy támogatta az ügyet, és arra biztatom a látogatókat, hogy idézetekkel, versekkel kapcsolódjanak a képekhez – mondta, utalva ezzel a közelgő magyar költészet napjára, amikorra újabb programot szerveznek a kiállításhoz kapcsolódva.

A művészetterápia térhódítása

Zsák Éva, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének mentális egészségkutatója, a Méltóságért Alapítvány képviselője elmondta, egy konferencia miatt került kapcsolatba ezzel a kezdeményezéssel. – Számomra a művészetterápia jelentősége vált hangsúlyossá. Úgy látom, hogy az alkotás segít az izoláció oldásában, és lehetőséget ad arra, hogy az emberek kifejezzék belső világukat. Ezek a művek számomra hidat képeznek az alkotók és a nézők között, és segítenek a megértésben – mondta.

Kép
PsychArt 24 kiállítás a Feledy-házban

Reiman Zoltán, a miskolci polgármesteri hivatal civil referense arról beszélt, hogy figyelemmel kísérte a szervezési folyamatot. – Nagyra értékelem azt a munkát és lelkesedést, amit ebbe beletettek. Számomra ez egy nagyon pozitív élmény, és örülök, hogy itt lehetek. Külön érdekesnek tartom, hogy több város alkotásai egy helyen jelennek meg.

A vándorkiállítás április 17-ig látogatható hétfőtől péntekig naponta 9:00 és 16:00 óra között előzetes bejelentkezéssel a 06-46-500-860 vagy 06-70-417-2148 telefonszámokon. Ezt követően Pécsre kerül. Addig azonban a látogatók megnézhetik a pszichológiai és mentálhigiénés témákat feldolgozó műveket.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.