Ugrás a tartalomra

Győzött a DVTK: a 7. helyén állnak

Létrehozva
Sakk, NB I-es csapatbajnokság, 9. forduló: öt parti is eldőlt.
Kép
sakk

DVTK – Aquaréna Kőbánya SC 7–5

Miskolc, DVTK Medical. V.: Kristóf P.

A diósgyőri játékosok közül Kovács K., Horváth K. (játék nélkül), dr. Füsthy, Csatlós és Ress nyerte meg partiját, míg Hajnal, Gáthi, Füle és Zámbó remizett.

A piros-fehérek 51.5 ponttal rendelkeznek és ezzel a táblázat 7. helyén állnak.

Címkék

Ez is érdekelhet

Az állatkert lakói is szeretik a „strandolást”
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Állatkert munkatársai medencékkel, párakapukkal, lédús állateledellel is készültek az extrém hőségre.
Megkezdődött a Pattantyús utca felújítása
Miskolc
Az avasi útfelújítási program következő ütemeként hétfőn megkezdődött a Pattantyús utca teljes körű felújítása. A kivitelezés miatt a Mendikás dűlő és a Klapka György utca közötti szakaszt teljes szélességében lezárták a közúti forgalom elől.
Képgaléria
„Akik mások sikerét építik” – elismerte oktatóit és duális partnereit a Miskolci Szakképzési Centrum
MiskolcOktatás
A Miskolci SZC átadta idei tehetséggondozó elismeréseit kedden, intézményeiben dolgozó kiemelkedő oktatóinak, duális partnereinek. Emellett díjazták a Szakma Sztár Fesztiválon eredményesen szereplő diákokat is.
Szerda éjfélig meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Miskolc
Miskolc önkormányzata arra kéri a lakosságot, hogy a hőségriadó idején fokozottan figyeljenek saját egészségükre és egymásra.