Ugrás a tartalomra

Közeledik az óvodai jelentkezés

Létrehozva
Április 21-23. között kell beíratni óvodába azokat a gyermekeket, akik 2026. augusztus 31-éig betöltik legalább a 3. életévüket, és óvodai jogviszonnyal még nem rendelkeznek.

A Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) székhelyóvodájába és tagóvodáiba a 2026/2027-es nevelési évre az óvodáskorú gyermekek 2026. április 21-én (hétfőn), 22-én (kedden), valamint 23-án (szerdán), egyaránt reggel 8.00 és délután 17.30 között jelentkezhetnek - közölte szerkesztőségünkkel a Városháza.

Mint írják, a szülők három óvodát jelölhetnek meg a jelentkezési lapon, ezek egyben a jelentkezési szándék sorrendjét is tükrözi. A jelentkezésnél fontos feltüntetni, hogy a választott óvoda körzetes, nem körzetes vagy munkahelyhez közeli intézmény.

Beiratkozáskor a szülőnek magával kell vinnie:

- a gyermek személyazonosítására alkalmas, a nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványokat,

- ennek hiányában a születési anyakönyvi kivonatot;

- a lakcímet igazoló hatósági igazolványt;

- a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát, valamint

- az óvodai jelentkezési lapot.

A jogszabályi rendelkezés szerint a szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzetiségi hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát.

A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat.

A jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekekre vonatkozó igényt is be kell jelenteni.

Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik.

Az egyes óvodák körzethatárai az intézményekben elhelyezett hirdetményben, Miskolc Város honlapján, a www.miskolc.hu, valamint az intézmény honlapján, a www.miovi.hu oldalon érhetőek el.

A MIÓVI valamennyi óvodája fogad sajátos nevelési igényű gyermeket. Kérjük a szülőket, hogy azon gyermekek esetében, akik szakértői véleménnyel rendelkeznek, a gyermek óvodai elhelyezését a szakértői véleményben kijelölt óvodába kérjék.

Az óvodai nevelés nemzetiségi nyelven is folyhat a MIÓVI Szlovák Nemzetiségi Tagóvodájában.

Az a szülő, aki felmentést kér a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, felmentési kérelmét április 15-éig nyújthatja be a vármegyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatalához.

A kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól felmentett, 3 éves kort betöltött, valamint a 3. életévét a felvételtől számított fél éven belül betöltő gyermek szülője a nevelési év közben kérheti a gyermek óvodai felvételét az óvoda igazgatójánál annak érdekében, hogy a gyermek részt vehessen az óvodai foglalkozásokon.

Aki gyermekét nem íratja be kellő időben az óvodába, szabálysértést követ el.

A benyújtott jelentkezések alapján a gyermek felvételéről vagy elutasításáról legkésőbb 2026. május 23-ig tájékoztatják a szülőket.

Az óvodai beiratkozással kapcsolatos minden információ és adatlap elérhető Miskolc Város honlapján, a www.miskolc.hu weboldalon és a MIÓVI honlapján, a www.miovi.hu weboldalon.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.