Ugrás a tartalomra

Kedvező kilátásokról számolt be a DAM területén működő cég

Létrehozva
A döntően külföldi cégeknek dolgozó Dinas Kft.-nél vallják: csak a stabil nemzetközi gazdasági környezet kedvez a piacoknak.
Kép
dinaskft

A volt Diósgyőri Acélművek (DAM) hatalmas, mintegy százharmincöt hektáros területén számos cég telephelyét találjuk. Ahogy arról a minap.hu beszámolt, két etapban Miskolc többségi tulajdonába került az egykori terület. Első körben az 550 millió forintos állami támogatásból csaknem 40 hektárt szerzett meg a város, majd újabb 6 milliárd forintos kormányzati forrást kapott a terület megszerzésére és rendezésére, ebből a pénzből további 33,6 hektárnyi rész került a városhoz, így már több mint 70 hektárnyi részt birtokol Miskolc a 130 hektárból.

Megkerestük az itteni cégeket. Nemrégiben a Diamond Hammer Kft. képviselőjével találkoztunk. A cég vezetője és tulajdonosa, Nyíri Zsolt örömmel vette megkeresésünket, hogy bemutassa vállalkozását, amely már 2011-óta működik az egykori DAM területén. A róluk készült cikkünket IDE kattintva olvashatja.

Most pedig a Dinas Kft.-t mutatjuk be. Radics Tibor műszaki ügyvezető levélben válaszolt kérdéseinkre. Bemutatkozásukban közölte, hogy a cég a köztudatban DAM néven ismert területen helyezkedik el, de soha nem volt a DAM része. A területet és a termelőüzem részeit a Csavar és Húzottáru Rt.-től vásárolták meg, amit a Lenin Kohászati Művek alapított 1989-ben. A DAM az LKM utódcége, amit 2004-ben alapítottak.

Kép
dinaskft

A Dinas Kft. 1990-ben mint betéti társaság kezdte meg a működését, majd 1996-ban kft.-vé alakult. Tejes mértékben magyar tulajdonban van. A kezdeti, főleg karbantartási és szerelési munkákat az idők során kibővítették, és jelenleg főként nagy méretű gépelemek gyártásával foglalkoznak.

A cég folyamatosan fejlődött, a kezdeti 12 fő napjainkra 64-re emelkedett. A létszámban 10 mérnök, 14 technikus és 33 szakmunkás dolgozik. A fejlesztéseik során – hangsúlyozta a műszaki ügyvezető – minden gépet egyenként vásároltak meg, és nagyméretű gépelemek egyedi gyártására rendezkedtek be.

A megrendelőik 90 százaléka külföldi – német, svájci és osztrák – cég.

– Dolgozunk élelmiszeripari, energiaipari, bányaipari és más feldolgozóipari cégeknek. Munkáinkat a nemzetközi piacon versenyezve nyerjük el, ahol a versenyképes ár, a határidő és a kifogástalan minőség követelményeinek kell megfelelnünk. Olyan műszaki követelményű munkákat végzünk, amire ma Magyarországon kevés cég van felkészülve. Dolgozóink szaktudása, felkészültsége, az évek alatt összegyűjtött tapasztalata, a rendszeres oktatásokkal kiegészítve kiemelkedő minőségű munkát eredményez. Megrendelőink hosszú távon számítanak ránk – mondta Radics Tibor.

Végül aláhúzta: az előttük álló időszakra kedvezőek a kilátásaik, bíznak abban, hogy a háborúk mielőbb véget érnek, mert csak a stabil nemzetközi gazdasági környezet kedvez a piacoknak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.