Ugrás a tartalomra

Kincskereséssel ünnepelték a húsvétot az Avasi Arborétumban

Létrehozva
Húsvéti kincskereső játékkal várták a családokat szombat délután az Avasi Arborétumban, ahol a gyerekek játékos formában fedezhették fel a természetet.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A program a teljes arborétumban zajlott, így a teljes zöld területen kutathattak az elrejtett „kincsek” után. A gyerekek különböző rajzokat – bárányt, nyuszit, csibét és fenyőágat – gyűjthettek, emellett fehérre festett tobozokat kellett megtalálniuk. A legnagyobb izgalmat azonban a tíz darab arany toboz jelentette, amelyek különleges ajándékot értek.

A kincskeresés két fordulóból állt: az első körben nyolc fehér tobozt és négy rajzot kellett összegyűjteni, majd az ajándékok átvétele után indulhatott a második szakasz, ahol további öt toboz és két ábra várt a gyerekekre. A játék során sokan bejárták az arborétum ösvényeit, miközben a családok a szabadban tölthették az időt.

A programot egy különleges elem is színesítette: a gyerekek tavaszi verseket is előadhattak, amiért extra meglepetés járt. Többen éltek is a lehetőséggel, és a második forduló után mondták el a megtanult költeményeket.

– Két kislányommal érkeztem, Viktóriával és Biankával. Még soha nem voltunk itt az arborétumban, és azt gondolom, hogy ez egy kiváló lehetőség arra, hogy a játék és a természet találkozzon – mondta Nagyné Fodor Enikő. Hozzátette: a gyerekek nagyon élvezik a programot, a nagyobbik lánya pedig már önállóan fedezi fel a területet a kincsek után kutatva.

A rendezvény jó hangulatban telt, és sok család számára kínált tartalmas kikapcsolódást a tavaszi időszakban.

Ez is érdekelhet

Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.