A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Az 1965-ben szervezett rendezvénynek például a Miskolci Nemzeti Színház adott otthont. A korabeli sajtóból megtudhatjuk, hogy dr. Kabdebó Lóránt tartott előadást, valamint felléptek a miskolci teátrum művészei.
Az Észak-Magyarország napilap 1979-ben pedig arról tudósít, hogy Lillafüreden, József Attila Óda című költeményének születési helyszínén tartottak megemlékezést, mely hagyomány a mai napig él. 2005-ben, a költő születésének centenáriumán avatták fel ugyanitt József Attila szobrát, Varga Éva miskolci szobrászművész alkotását, melynek talapzatán az Óda sorai olvashatók, és amely az utóbbi években az ünnepi program és koszorúzás fő helyszíne lett.
Idén április 11-én, szombaton 11 órakor kezdődik az ünnepség Lillafüreden, József Attila-szobránál, ahol az ünnepi szónok Vass Tibor költő, képzőművész, a Spanyolnátha művészeti folyóirat alapító főszerkesztője lesz. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Matiscsák Éva alpolgármester mond köszöntőt. József Attila Óda című költeményét Farkas Sándor, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze tolmácsolja.
A rendezvényen közreműködik Mikó Petra a városi ’56-os versmondó verseny első helyezett diákja, Bogoly Erzsébet, az Éltető Lélek Irodalmi Kör Egyesület részéről, valamint Papp Dénes író, dalszerző. A magyar költészet napjához kapcsolódóan lesz a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtárában (Miskolc, Görgey A. u. 11.) április 14-én, kedden délután 2 órakor Rajzban mondom – a kedvenc mesémet című rajzpályázat eredményhirdetése, és a kiállítás megnyitója. A pályázatra 45 településről 750 pályázat érkezett. Az eseményen közreműködik Zámborszky Eszter mesemondó.
