Ugrás a tartalomra

Még táncház is lesz a kiállítótérben

Létrehozva
A népi kézművesség sokszínű világát, mesterségek titkait és élő hagyományainkat ünneplik április 18-án a Miskolci Galériában. Egész napos programmal várják a családokat és az érdeklődőket.
Kép
Miskolci Galéria

Igazi kézműves kavalkád költözik a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóház belvárosi kiállítására, ahol a XVIII. Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállítás méltó zárásaként a hagyományok kerülnek a középpontba szombaton 10 órától. A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület és a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria közös rendezvényén a látogatók nemcsak megcsodálhatják a kiállított alkotásokat, hanem aktív részesei is lehetnek a népi kultúra élményének.

A nap folyamán kézműves vásár, mesterségbemutatók és interaktív foglalkozások várják a közönséget. A gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatják ügyességüket, miközben közelebb kerülnek a hagyományos technikákhoz és alapanyagokhoz. A „Tárgyak és történetek” című programban 11 és 13 órától Viszóczky Ilona és Viga Gyula néprajzos muzeológusok vezetik be az érdeklődőket a tárgyak mögött rejlő emberi történetek világába.

Délben a népi hangszereké lesz a főszerep: Trembeczki Gábor furulyajátéka és Szabó Magdi meséi idézik meg a régi falusi közösségek hangulatát. A programot 15 órától a Komisz zenekar koncertje és táncháza koronázza meg, ahol a közönség nemcsak hallgatója, hanem aktív résztvevője is lehet a népzenei élménynek.

A rendezvény különlegessége, hogy a kiállítás egész nap ingyenesen látogatható, így bárki számára nyitott kaput kínál a magyar népművészet gazdag és élő örökségéhez.

Ez is érdekelhet

Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Kistelepüléseken élő diákok és mentoraik találkoztak az egyetem Tanévnyitó élménynapján
MiskolcOktatás
Először találkozhattak egyetemista mentoraikkal a Miskolc környéki kistelepüléseken élő 7-8. osztályos diákok, a Tanítsunk Magyarországért! program tanévnyitó élménynapján.