Ugrás a tartalomra

Speciális kutyafuttatóra gyűjt az állategészségügyi telep

Létrehozva
A rehabilitációs programban részt vevő és a nagy mozgásigényű kutyák számára hoznák létre az új kutyafuttatót, a szombati jótékonysági rendezvény adományaiból.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Jótékonysági kutyafotózásra várták a gazdikat a Miskolci Állategészségügyi telepen. A Kedvencek lencsevégen elnevezésű programot a gyepmesteri telep nyílt napjára, április 18., szombatra hirdették meg.

- Immáron harmadik alkalommal rendeztük meg ezt a jótékonysági fotózást. Nagy örömünkre szolgál, hogy nagyon sokan ellátogattak ebből az apropóból a hétvégén a telepünkre. Sok kutyust kivittek sétáltatni és volt örökbefogadás is. Horul és Casper nevű kutyák ebből az alkalomból kerültek szerető gazdikhoz – nyilatkozta stábunknak Csordás László, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője. 

Elmondta, az esemény csúcspontja az volt, hogy a saját kis kedvencekkel, illetve az állategészségügyi telep sétáltatni vitt kutyusaival lehetett fotózkodni. 

Kép
Csordás László a gyepmesteri telep jótékonysági kutyafotózásáról. Fotó: Osztie Tibor
Csordás László, a gyepmesteri telep jótékonysági kutyafotózásáról. Fotó: Osztie Tibor

- Azt gondoljuk, hogy ez jó alkalom volt arra, hogy azok, akik leendő gazdik lesznek, belelássanak a telephely életébe és az ott lévő ebeknek a mindennapjaiba. Hatvanan regisztráltak most erre a rendezvényre, akik segítették a jó ügynek a megvalósítását. Terveink szerint egy speciális kutyafuttatóra használjuk majd fel az adományozott összeget, ahol a rehabilitációban részt vevő kutyákat és a nagy mozgásigényű társaikat lehetne lemozgatni – osztotta meg az ügyvezető, hozzátéve, hogy a Miskolci Városgazda saját forrásaiból is hozzájárul a kutyafuttatóhoz. 

Csordás László elárulta, hogy várhatóak még hasonló fotózások a jövőben is külöféle tematikák szerint, amit az ezen dolgozó munkatársak találnak ki. Végül köszönetet mondott kollégáinak és a fotózásra, illetve a nyílt napokra kilátogató kutyabarátoknak, akik bearanyozzák az árva négylábúak mindennapjait a Miskolci Állategészségügyi Telepen. 

Kép
jótékonyság kutyafotózás a gyepin. Fotó: Mocsári László
A jótékonysági kutyafotózáson. Fotó: Mocsári László

Ez is érdekelhet

A miskolci kórházat is érinti a most bejelentett kormányzati intézkedés
MiskolcBelföldEgészség
Megújulnak a korházi hűtési rendszerek.
Bejárás a Barlangfürdőben
„A Barlangfürdő tragédiája nem a tűzzel kezdődött” – reagált a felújítást ért kritikákra Miskolc polgármestere
MiskolcSzabadidő
Felelőtlen hangulatkeltést tapasztal Tóth-Szántai József a Miskolctapolca Barlangfürdő éppen tartó felújítása ügyében, egyúttal sorra veszi csütörtöki posztjában, mi minden maradt el a fürdő üzemeltetése során az elmúlt években.
A nyári szünetben is ingyen étkezhetnek a rászoruló gyerekek Miskolcon
MiskolcOktatásGasztroSzabadidő
Kiadták a 2025/2026. tanév nyári szünidei gyermekétkeztetésére vonatkozó legfontosabb információkat.