Ugrás a tartalomra

Szembenézni saját belső sárkányainkkal

Létrehozva
Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása állt a középpontjában annak az előadásnak, amelyet Kádár Annamária tartott kedden a miskolci MCC képzési központban.
Kép
mcc_kadar_260421ml-6.jpg
Fotók: Mocsári László

A program arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyermekek fejlődése nem a nehézségek elkerülésén, hanem azok megélésén és feldolgozásán keresztül valósul meg.

Ahogyan a mesék hősei is próbák során erősödnek meg, úgy a gyerekeknek is szembe kell nézniük saját „belső sárkányaikkal”: félelmeikkel, szorongásaikkal és bizonytalanságaikkal. Ezek a kihívások nem akadályok, hanem a személyiség fejlődésének fontos állomásai – vélekedett Kádár Annamária, a mesepszichológia hazai úttörője.

Kép
MCC

Az előadásában hangsúlyozta, hogy a szülők és pedagógusok szerepe nem a problémák teljes kiküszöbölése, hanem az, hogy támogató közeget biztosítsanak, és eszközöket adjanak a gyerekek kezébe a megküzdéshez. A „hamuban sült pogácsa” metaforáján keresztül bemutatta, milyen lelki erőforrások segíthetik a gyermekeket életútjuk során.

Kádár Annamária széleskörű tapasztalattal rendelkezik a gyermekek lelki fejlődésének támogatásában. Munkássága hidat képez a tudomány és a mindennapi nevelési gyakorlat között, így előadása hasznos iránymutatást kínált mindazok számára, akik tudatosan szeretnék segíteni a gyermekek érzelmi megerősödését.

Ez is érdekelhet

Bejárás a Barlangfürdőben
„A Barlangfürdő tragédiája nem a tűzzel kezdődött” – reagált a felújítást ért kritikákra Miskolc polgármestere
MiskolcSzabadidő
Felelőtlen hangulatkeltést tapasztal Tóth-Szántai József a Miskolctapolca Barlangfürdő éppen tartó felújítása ügyében, egyúttal sorra veszi csütörtöki posztjában, mi minden maradt el a fürdő üzemeltetése során az elmúlt években.
A nyári szünetben is ingyen étkezhetnek a rászoruló gyerekek Miskolcon
MiskolcOktatásGasztroSzabadidő
Kiadták a 2025/2026. tanév nyári szünidei gyermekétkeztetésére vonatkozó legfontosabb információkat.
Képgaléria
Családi nap a Vörösmartyban. Fotó: Horváth Csongor
Családi napot tartottak a Vörösmartyban
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidő
Ritka, hogy délután öt óra után még gyerekek nyüzsögnek egy iskola udvarán, különösen a tanév végén. A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola családi napját azonban nem lehetett kihagyni: közel hatszázan érkeztek a rendezvényre.