Sikeresen lezajlott a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület éves közgyűlése, amelynek kiemelt napirendi pontjai között szerepelt a 2025. évi szakmai és gazdasági beszámoló elfogadása, valamint a szervezet tisztújítása - tájékoztatta szerkesztőségünket közleményben Szendrei Mihály leköszönő elnök.
Szendrei Mihály beszámolójában kiemelte, hogy a 2025-ös év az egyesület életében az együttműködések és az innováció éveként értékelhető. Az egyesület aktív és hiteles szereplőként erősítette meg pozícióját a térség turisztikai szakmai közösségében, különös hangsúlyt fektetve a partnerségek építésére és a közös gondolkodásra.
Az év során számos szakmai rendezvény, fórum és közösségi esemény valósult meg, amelyek hozzájárultak Miskolc és térsége turisztikai kínálatának fejlesztéséhez. Kiemelt figyelmet kapott az aktív turizmus, különösen a kerékpáros fejlesztések és az élményalapú szolgáltatások erősítése, valamint az innováció és digitalizáció, amely új irányokat nyitott a turizmusban - tették hozzá.
A gazdasági beszámoló alapján az egyesület jelentős előrelépést tett: a korábbi kihívások után a 2025-ös évet pozitív pénzügyi eredménnyel és stabil működési háttérrel zárta. A bevételek növekedése és a több lábon álló finanszírozási struktúra megerősítette az egyesület jövőbeni működésének alapjait - emelték ki.
A közgyűlés egyik legfontosabb eseménye a tisztújítás volt, amely során több elismert szakember vállalta a jelölést. A tagság bizalma alapján az egyesület új vezetése az alábbiak szerint alakul:
Elnök: Bíró Tibor – Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály vezetője
Elnökségi tagok: Oszlánczi Réka – Creppy PalacsintaHáz Étterem és RendezvényHáz Hegedűsné, Szigetvári Eszter – Szeleta Park Látogatóközpont, Kisgergely Zsolt – Kisgergely Fagylaltgyártó és Kereskedelmi Kft. ifj. Ostorházi Imre – Gold Park Kft. (Kikelet Club Hotel)
Az újonnan megválasztott elnökség a közgyűlést követően megválasztotta alelnökeit is: Oszlánczi Réka és Hegedűsné Szigetvári Eszter személyében.
Az új elnökség nyilatkozatában hangsúlyozta:
Közös célunk, hogy tovább erősítsük az együttműködést a turisztikai szereplők között, és olyan előremutató kezdeményezéseket valósítsunk meg, amelyek hozzájárulnak Miskolc és térsége turizmusának fejlődéséhez. Nyitott, aktív és partnerségre épülő munkát szeretnénk végezni, amelyben minden érintett szereplő megtalálja a helyét.
Szendrei Mihály leköszönő elnök a közgyűlésen megköszönte a tagság bizalmát és az elmúlt évek közös munkáját, valamint sok sikert kívánt az új vezetésnek - tudtuk meg.
A közgyűlés döntései megerősítették, hogy az egyesület stabil szakmai és gazdasági alapokon áll, és felkészülten tekint a jövő kihívásai elé. A következő időszakban kiemelt szerepet kapnak a közösségi alapú turisztikai fejlesztések, az innováció, valamint a térségi együttműködések további erősítése - ismertették.
Miskolc és térsége turizmusának jövője közös ügy – az egyesület ezt a szemléletet kívánja tovább erősíteni a megújult vezetéssel - hangsúlyozták.