Ugrás a tartalomra

Fontos bejelentés a Miskolci Nemzeti Színházban: Béres Attila szerint nem árulnak zsákbamacskát

Létrehozva
A Miskolci Nemzeti Színház művészeti tanácsának tagjai kedden tartottak sajtótájékoztatót a Művészbejáró előtt.
Kép
Miskolci Nemzeti Színház 2026/2027 évadhirdető

A Miskolci Nemzeti Színház 203. évadát hirdették ki kedden délelőtt. A sajtótájékoztatón a művészeti tanács tagjai jelentették be a miskolci színház 2026-2027-es évadának bemutatóit.

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház vezetője hangsúlyozta, az elmúlt évad igazán erős volt. Fontos történetek kerültek színpadra, és a színvonalat sem adták lejjebb.

– A Miskolci Nemzeti Színház ereje abban is rejlik, hogy nem igazán kötöttünk kompromisszumot. Nagyon kemény éven vagyunk túl. Jó dinamikájú volt, és jól követték egymást a műfajok. Ez a műfaji sokszínűség a jövő évadban is igaz lesz – mondta Béres Attila.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a repertoárban van dráma, komédia, musical és operett is.

Béres Attila hangsúlyozta, hogy ugyanazt a színházat akarják csinálni, ugyanolyan következetesen, társadalom kritikusan, és kompromisszumok nélkül. Azt szeretnék, hogy sokat járjanak színházba.

Jövő évad a Nagyszínpadon

A jövő évad első nagyszínházi bemutatója Móricz Zsigmond: Sárarany című műve Szőcs Artur rendezésében.

– Régi vágyam ez a balladisztikus regény, amelyből kétfelvonásos dráma íródott. Jubilálunk a díszlettervezővel, Kovács Dániel Ambrussal, tíz éve dolgozunk együtt. Régi becsípődésem ez a mű: érettségi tételként húztam ki, és nagyon jól feleltem belőle. Megmaradt az emléke, ahogy vitatkozunk a tanárral arról, hogy milyen ember Túri Dani. Ez egy elfeledett királydráma. Reméljük, hogy az előadás méltó lesz a regényhez – vagy egy kicsit jobb – mondta Szőcs Artur.

Ónodi Eszter a miskolci színházban

A következő bemutató rendhagyó: Ónodi Eszter vendégszereplésével mutatják be az Erdő című darabot, Szőcs Artur rendezésében.

– A mű középpontjában egy földbirtokos nő áll, akit Ónodi Eszter alakít, és aki szerelmes lesz egy fiatal fiúba, akit Kirády Marcell játszik.

Hiánypótló Diótörő

A következő nagyszínházi bemutató igazán hiánypótló: megérett az idő arra, hogy legyen egy nagyzenekaros Csajkovszkij: Diótörő balett, amelyet Kozma Attila koreografál.

– Nyilván a Diótörőt nem kell senkinek sem bemutatni. Nagyon remélem, hogy olyan ajándékot tudunk adni a nézőknek, gyerekeknek, amilyenre vágytak, és amellyel elégedettek lesznek. Nagy feladat, de meg fogjuk jól csinálni – mondta Kozma Attila.

Valahol Európában: gyönyörű lesz még a nyár

Jön Dés László: Valahol Európában című musicale is a miskolci színház nagyszínpadára, amelyet Béres Attila rendez.

– Sok-sok gyerek a háború borzalmait követően az újrakezdésről álmodik, és azt énekli, hogy "Valahol Európában, Valahol gyönyörű lesz még a nyár" – erről szól ez az előadás – tette hozzá a rendező.

Kép
Miskolci Nemzeti Színház 2026/2027 évadhirdető

Opera bemutató

Francesco Cilea: Adriana Lecouvreur című operája is a nagyszínpadra kerül a következő évadban Rusznyák Gábor rendezésében.

– Az elmúlt évtizedeket megnézve ez egy nagyon speciális, ritkán játszott mű. Erős kötődése van a színházhoz. A próza és az opera világát közelebb tudjuk hozni egymáshoz. Be kell ülni és át kell élni – emelték ki.

Ma este megbukunk bohózat

Szintén látható a miskolci színházban A Ma este megbukunk Henry Lewis, Jonathan Sayer és Henry Shields világsikerű, többszörös díjnyertes bohózata, amely a színházról, a színészi játékról és a látványos bakikról szól. Miskolcon Keszég László rendezésében kerül színpadra.

– Minden műfajt komolyan veszünk és a szakmaiság a legfontosabb a kritériuma a munkánknak. Ezren elindulva dolgozzuk fel ezt a szituációs komédiát. Nagybetűs színházhoz sok ponton kötődik. Nagyszerű figurák, sok fordulat. Rendkívül nehéz lesz megcsinálni – mondta a rendező.

Kamaraszínház

A Kamaraszínház a mi művészszínházunk, a mi gyerekszínházunk, a mi balettszínházunk – emelte ki Béres Attila.

Az első bemutató Gárdonyi Géza: Ida regénye balettformában, amelynek koreográfusa Kozma Attila.

– Ez egy édes-bús, keserű történet, amely a történetmesélésével tud olyan érdekes és izgalmas lenni, hogy a nézőket a balettszínház felé szoktatja – emelte ki Kozma Attila.

Kisebbek gyerekekhez szólnak a Nyolckor a bárkan című darabbal, melyet nagy szeretettel ajánlanak a felnőtteknek is. Bár mese, de olyan jelentése is van, melyet igazán a felnőttek fognak megérteni. Igazi családi színházi előadás.

A Kamaraszínházban látható lesz Heinrich Böll: Katharina Blum elvesztett tisztessége című regényének színpadi változata is. A ’70-es évekbeli nyugatnémet történet az újságírói felelősségről, az ártatlanság elvesztéséről, a nyilvános térben elkövetett hazugságokról és azok következményeiről szól.

Ősbemutató és az egyik legjobban várt előadás Nádas Péter: Rémtörténetek, amelyet Rusznyák Gábor ír színpadra és rendez is.

– Erősen a regények felé fordultunk többen is. Megvallom őszintén, kezdtem távol kerülni attól, amiért ezt a dolgot, a színházat elkezdtem csinálni, és kerestem valamit, ami újra fellelkesít. Akkor találkoztam ezzel a regénnyel, amelyben egy nagyon jó előadási lehetőséget látok. Fontos, színházilag elmesélhető történet: egy krimi, egy társadalmi látlelet a '60-70-es évek Magyarországáról. Nem szeretem, amikor a magyar vidéket leegyszerűsítve ábrázolják. Nádas Péter viszont olyan irodalmi és nyelvi minőségben teszi ezt, ami nagyon ritka.

Visszatérő vendég Ascher Tamás, az ő rendezésében látható a Svejk című vígjáték, amelynek főszerepében Fandl Ferenc látható.

– Ha Európában kellene keresni egy svejket, jobbat nem találnának nála – jegyzi meg Béres Attila.

Játékszín három bemutatóval

A Játékszínben három bemutatóval készülnek.

Szabó Máté rendezésében látható a Művészet és a Deep Fake is.

– Az a jó Játékszínben, hogy közel vannak a nézők, de nagyon kevesen. Két olyan mű, amit nagyon régóta felírtam magamnak. Mindkettő tragédia, amin lehet nevetni.

A Játékszín új rendezője Hegymegi Máté, aki a Merlin, avagy a puszta ország című darabot viszi színpadra.

Új évad: 14 darab

Tehát 14 történet fogja meghatározni a következő évadot.

– Aki színházba akar menni, bizonyosnak talál legalább egy olyat, amire azt fogja mondani, ez engem érdekel. Aki színházba akar menni, itt a helye – tette hozzá Béres Attila.

Fontos információ, hogy a bérletmegújítás május 15-30. között lesz, a bérletértékesítés pedig június 2-án kezdődik.

Két új színész Miskolcon

A miskolci társulatnál változás is történik: két új diák érkezik, Lázár Juli és Kirády Marcell, így a Hogyan tudnék élni nélküled sztárja Miskolcon is látható lesz.

Béres Attila hozzátette, folyamatban van a színház homlokzatának felújítása is, mellyel napokon belül végeznek.


Kép
Miskolci Nemzeti Színház 2026/2027 évadhirdető

Nagyszínház

  • Sárarany
  • Erdő
  • Diótörő
  • Valahol Európában
  • Adriana Lecouvreur
  • Ma este megbukunk

Kamaraszínház

  • Ida regénye
  • Nyolckor a bárkán
  • Katharina Blum elvesztett tisztessége
  • Rémtörténetek
  • Svejk

Játékszín

  • Művészet
  • Deep Fake
  • Merlin, avagy a puszta ország

Ez is érdekelhet

Súlyosította a törvényszék a rabló büntetését
MiskolcBűnügy
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa súlyosította annak a vádlottnak a büntetését, aki 2024 augusztusában egy éjszaka alatt többször is rabolt Miskolcon.
Várakozással néz a jövőbe a BOKIK
MiskolcGazdaság
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 71. küldöttgyűlését rendezték meg a Népkerti Vigadóban kedden.
Szintet lép a Bükk Kupa
MiskolcSport
Kerékpár: a tizedik programsorozat több újdonsággal várja majd a mezőnyt.
Gyermekeket ábrázoló pornográf felvételeket tárolt egy férfi
MiskolcBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki mintegy ezer darab, gyermekek szexuális kizsákmányolását tartalmazó pornográf tartalmú fénykép- és videófelvételt töltött fel egy online fájltároló alkalmazásba 2023-ban.