Ugrás a tartalomra

Közösségi térré alakult a Mindszenti templom udvara

Létrehozva
Negyven férőhelyes parkolót és mediterrán stílusú teraszt alakítottak ki a Mindszenti plébánián.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Az évek óta tervezett, júliusban elkezdett építkezés célja az volt, hogy a modern kor igényeinek megfelelően alakítsák át és szépítsék meg a műemlék Mindszenti templom környezetét. Ugyanakkor a miskolciak és a városba látogatók számára szakrális, de egyben közösségi teret hozzanak létre. A beruházás csaknem 270 millió forintból, az Egri Főegyházmegye támogatásával és a hívek adományaiból valósult meg.

- Az ötvenes-hatvanas években épült, rossz állapotban lévő autógarázs és egy düledező kőfal állt a Mindszenti templom udvarán ott, ahol mostanra elektromos töltőkkel is felszerelt, negyven férőhelyes parkolót és egy új kőfalrészletet alakítottunk ki. Szerettünk volna továbbá egy olyan teret létrehozni, amely méltó a Mindszenti templomhoz és az itt tartott rendezvényekhez. Eredetileg ez két telek volt, amit összenyitottunk és egységessé formáltunk – nyilatkozta szerkesztőségünknek Juhász Ferenc atya, a Mindszenti templom plébánosa, az Egri Főegyházmegye pasztorális helynöke. 

Kép
Megújult a Mindszenti templom udvara. Fotó: Mocsári László
Juhász Ferenc atya, a Mindszenti templom plébánosa örömmel számolt be a régóta tervezett és most megvalósult felújításról. Fotók: Mocsári László

Hozzátette, a felújítást nyolc éve tervezik, amin három tervező is dolgozott már. Végül a Neo Építészműhely Mérnökiroda Kft. vállalta a kivitelezést, amely több egyházi épület felújítását végezte a megyében. A főegyházmegye igényeinek megfelelően a teret mediterrán stílusban, kúttal tervezték, amely Miskolcra idézi Róma hangulatát. Közepén a Mindszent térről idekerült Csupros Mária-szobor áll, amelyet még megtisztítanak.

- A Kálváriához hasonlóan a közösségi teret bárki használhatja majd, amit legszívesebben Mindszent-terasznak neveznék el. Azt szeretném, ha a városnak egy olyan pontja lenne ez is, ahol az emberek egy kicsit el tudnak csendesedni, függetlenül attól, hogy templomlátogatók-e. A Mindszenti templom melletti két nagykapun nyugodtan be lehet jönni. Meg lehet itt pihenni és beszélgetni. Már most is van, aki kíváncsiskodva beles, hogy megnézze mi épült itt – fejtette ki a plébános.

Kép
fotó: Mocsári László
A Mindszenti-terasz a Csupros Mária-szoborral

Elmondta, az atyák és a plébánián élő munkatársak biztonsága érdekében a plébánia udvarát leválasztották és hétköznaponként tolókapuval lezárják. Ezt vasárnaponként, a szentmisék alkalmával nyitják csak ki, hogy a hívek hozzáférjenek a mosdóhoz és az ott található közösségi termekhez.

A parkolót és a templom mögötti teret Ternyák Csaba egri érsek május 17-én, vasárnap, a bérmálással egybekötött 10 órai szentmise után fogja megáldani és egy facsemetét is elültet az udvaron.

Kép
Megújult a Mindszenti templom udvara. Fotó: Mocsári László
A negyven férőhelyes parkoló elektromos töltőkkel felszerelve

Ez is érdekelhet

A gyerekek is beleszólhatnak: bevált a kétmenüs rendszer Miskolcon
MiskolcOktatás
Pozitív tapasztalatokról számoltak be a szakemberek a közétkeztetési tanács legutóbbi ülésén. A menüválasztás bevezetése és az étlapok átalakítása nemcsak a diákok és a szülők elégedettségét növelte, hanem az ételhulladék mennyiségét is csökkentette Miskolcon.
Képgaléria
Pajta-Játék Tár
Hatszáz évet utazhatunk vissza az időben a Pajta Játék-Tárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét elnyerte a Látópont címet a Miskolci Kulturális Központ középkori tematikájú Pajta Játék-Tár programja. A Lovagi Tornák Terén található különleges helyszínen kedden közművelődési szakemberek ismerkedtek meg a miskolci jó gyakorlattal a Látóút Program keretében.
Tóth-Szántai József: A gyermekek védelme mindenek felett áll az egyházi személyt érintő ügyben
Miskolc
Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József közösségi oldalán reagált azokra a súlyos állításokra, amelyek az elmúlt napokban városszerte kifüggesztett plakátokon jelentek meg egy egyházi személy kapcsán.
Forrás Kamarakórus
Miskolci kórus a Dolomitok kapujában
MiskolcKultúra
A közel 40 kórus több száz tagját a zene és az éneklés szeretete köti majd össze.