Ugrás a tartalomra

Medvét láttak Lillafüreden

Létrehozva
A Szent István barlang fölött jelent meg a medve a beszámoló szerint.
Kép
Képünk illusztráció

A közösségi média egy felhasználója osztotta meg az Új Miskolcon láttam csoportban, hogy Lillafüreden medvét láttak, a Szent István barlangnál induló kálvária fölött 30-40 méterre. Állítása szerint az észlelést bejelentették - tudtuk meg. 

A hozzászólások között azt is elmondta, hogy a medve nem félt az emberektől, sőt a zajos rendezvénytől sem. Kicsit morgott, de nem akart támadni, hanem az ellenkező irányba indult el. A posztoló éppen az 5. stációnál járt ekkor a lillafüredi kálvárián, ahonnan visszafordult. 

Továbbá a lenti térképet is megosztotta a felhasználó arról, hogy pontosan, hol látták az állatot. 

Legyünk óvatosak!

Jobb félni, mint megijedni, aki Lillafüred környén tervez kirándulni, lehetőleg fokozott körültekintéssel, beszélgetve, többed magával tegye, de leginkább kerülje el a környéket! A barnamedve nagy távolságokat képes bejárni, ezért a Bükki Nemzeti Park által ajánlott nagyragadozókkal szembeni viselkedési szabályok az egész Északi-középhegységben érvényesek. 

Néhány napja Andó-kúton, illetve a bogácsi tónál is észleltek barnamedvét. 

Kép
medve térkép. Fotó: Facebook
Az a terület, ahol a medvét látták. Fotó: Facebook

 

Címkék

Ez is érdekelhet

Fontos közlekedési változás az Avason
Miskolc
Kedd reggel lép életbe a változás.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot
MiskolcGazdaság
Miskolc és a térség ivóvízellátása jelenleg zavartalan.
fotók: Horváth Csongor
A régió kedvenc éttermei egy helyen – érkezik a nyár gasztroeseménye Miskolcon
MiskolcGasztroSzabadidő
Július 4-én ismét a gasztronómiai élményeké és a közös kikapcsolódásé lesz a főszerep a Csengey-kertben.
Vissi Viktória és Éles Vivien, valamint edzőjük, Beregszászi Zsófia. Fotó: magánarchívum
Világbajnok miskolci testépítő hölgyek – így kell ezt csinálni!
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Miskolcról a világ tetejére: két világbajnok fitneszversenyző története.